Terápiás kapcsolatok: Pedig olyan szépen indult…

„Egyetlen ember sem léphet kétszer ugyanabba a folyóba…” (Hérakleitosz)

Lépni nem léphet, mégis megpróbálja. Életünk folyamán gyakran szembesülünk azzal, hogy kísértetiesen hasonló kapcsolati dinamikákban találjuk magunkat, és a fejünket fogva mondjuk: „Nem igaz, hogy én mindig megtalálom, kifogom a város legnagyobb alkoholistáját / legbunkóbb főnökét / legtávolságtartóbb partnerét…”

A rejtett szerződés

Egy nagyon specifikus kapcsolati motivációt szeretnék körbejárni, amit terápiás kapcsolatnak neveztem el. Ennek rejtett célja, hogy a felek a múltban szerzett kapcsolati sebet akarják "begyógyítani". Mégis hol romlik el?

• A vakság: Nem vagyunk tudatában, milyen rejtett céllal megyünk bele a kapcsolatba.
• A rózsaszín köd: Úgy érezzük, megtaláltuk az igazit. Ha a barátaink szólnak, a realitásérzékünk nullára csökken, és úgy vagyunk beütve, mint kezdő hippi a füves cigitől.
• A kisbetűs rész: A felek közös megállapodással (tudattalanul) beleegyeznek, hogy egymásnak az elképzelhető legnagyobb fájdalmat fogják okozni. Olyat, amibe majdnem belehalnak.

Tömören összefoglalva: Megtaláljuk egymásban azt a személyt, aki képes olyan fájdalmassá tenni a szerzett kapcsolati sebünket (amit eddig eltagadtunk), hogy nem tehetünk mást, mint szembenézni vele.

Példa 1: A terápiás párkapcsolat

Adott egy férfi, aki az édesanyjával való kapcsolatban sérült (nem felelt meg a „jófiús” álomképnek). Ebből erős megfelelési vágy, önértékelési deficit és lázadás alakult ki benne. Párt keres, de mivel sérült, nem érzi magát méltónak egy stabil nőhöz, hanem a "sebzett vadra" hajt. Egy nőre, aki épphogy elveszítette a kapcsolatát, önértékelésében sérült.

A nő az apai kapcsolatában sérült. Folyamatos igénye van a rajongásra és a megkülönböztetett figyelemre.

Kettejük rejtett szerződése: a nő biztosítja a férfi számára azt a környezetet, amiben folyamatosan megélheti, hogy "nem elég jó" a feleségének (mert össze van hasonlítva). A férfi pedig biztosítja a nő számára, hogy megélje: a férfi távolodik (mert lázad az elvárások ellen), és nem rajong érte kellőképpen.

Így lesz a kapcsolatuk minden héten háború. Egyetlen céllal: fájjon már eléggé, hogy abbahagyjuk.

Példa 2: Terápiás munkahelyi kapcsolat

Adott egy nő, sérült anyai kapcsolattal. Önértékelése a padlón: "ő semmit nem tud jól csinálni". Előszeretettel választ olyan munkahelyet, ahol alulértékelik. Hiába képzett, nem pályázik magasabb posztra.

Talál egy felettest, aki manipulációs hatalmi játszmákkal és megfélemlítéssel tartja sakkban a beosztottjait. A nő ebbe a munkahelybe azonnal "beleszeret". Mert itt maximálisan megélheti a fájdalmát: hogy őt nem becsülik és uralkodnak felette. A rejtett cél: fájjon már annyira, hogy kezdjek valamit az anyámmal szembeni érzéseimmel.

Minden koccanás egy atomháborúval ér fel. Ugyanakkor mindkét fél öntudatlanul érzi: megtalálta azt, aki megteszi vele azt, amit más soha nem tenne. Hol találnának még egy ilyen „jótét lelket”?