A szívemből olvass, ne a számról…

Szeretném már végre eső előtt megtalálni a köpönyeget, s nem csak egy kiadós veszekedés után megvilágosodni, mint Buddha, hogy: "ember, amin most alaposan megsértődtél, az csak egy tökönrúgásként kifejezett szerelmi vallomás akart lenni".

Haj, ha képes lennék a szívből olvasni és nem a szájról! Temérdek félreértést, feszültséget, fájdalmat és duzzogást spórolnék meg. Mellesleg agresszív kismalac vagy drámakirálynő jelmezben sem farsangolnék kétnaponta.

A kódolt üzenetek és az Enigma

Igen, igen, tudom, a másik fél nem tudja rendesen elmondani, és ebben van igazság, csak ettől egy hangyányit sem leszek boldogabb.

Mivel elvileg önmagamhoz van a legnagyobb hozzáférésem, minden egyébhez csak kevesebb, ezért első körben hatékonyabb a saját megértésemet fejleszteni, mint nyomást gyakorolni a másikra, hogy jobban kommunikáljon. Pedig az utóbbi jön csuklóból.

Isten bizony, erősen szeretni kell ahhoz, hogy a kommunikáció útvesztőiből ki akarjak keveredni, és ne hagyjam a csudába az egészet. Teljesen elvetemült gondolatokkal vágunk bele a kapcsolatokba: hogy a kémia, a vonzás és a "lelki társi lét" mennybéli magasságaiban a kommunikáció már magától fog működni. Viszont már az első, számonkérésbe csomagolt szerelmi vallomás úgy felcsavar bennünket, mint útszéli bükk a kezdő rallyversenyzőt.

Hal a szatyorban

A postással, a bolti eladóval, a hétköznapi találkozásinkban tisztán, tűpontosan és egyértelműen ki tudjuk fejezni, mit szeretnénk. Intézzük el és haladjunk. Na de amikor úgy igazán számít, hogy félreértenek-e – mint egy párkapcsolatban –, ott elkezdünk rébuszokban beszélni.

És iszonyúan dühösek vagyunk, hogy a másik itt mellettünk csak pislog, mint hal a szatyorban. Itt valami pszicho-szado fétisbe csapunk át, amiben ott a régmúlt elvárása: hogy vegye észre! Ha szeret, kötelessége meglátni – de hát hol az empátia…?! A pincében, bébi, a vérnyomásom meg a Burdzs Kalifa hegyére tűzi épp a kalózlobogót.

A „Nem vagy itt!” anatómiája

Pedig ha megértenénk, mit is jelent igazán az a három szó, hogy: „Nem vagy itt!”

Igen, első hallásra kihallani belőle számonkérést, elvárást, vádat. Viszont ha bekattan, hogy ez egy kódolt üzenet, akkor közelebb jutunk a valódi tartalmához. Amikor a szíven keresztül nézzük, ez egy fájdalmas vágyakozás a szeretett személy iránt.

Mert aki nem hiányzik, nem fontos, nem fűz hozzá erős érzelmi kötelék, azon – az egyszer biztos – nem kérjük számon, hogy nincs itt és most velünk. Így pedig már igazán felemelő, megerősítő ez a „Nem vagy itt”, mert megérezzük, hogy mégiscsak fontosak vagyunk, fájdalmas a hiányunk, kötődnének hozzánk, lennének a karjaink között most.

De akkor mi a viharért nem ezt mondja?! Az agyam lekarmolom… Hát, pubi, csak azért, mert a szeretetkapcsolataiban egynéhány maflást begyűjtött a kedves, és már csak titkos üzenetben mer bármit is üzenni, nehogy ismét egy ordas nagy pofont kapjon cserébe.

Saját Bletchley Park a kapcsolatban

„Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan” (Antoine de Saint-Exupéry) – ha értenénk is, amit olvasunk! Hányszor, de hányszor olvastam el A kis hercegben ezt a sort, a kedvenc idézeteim között is szerepel, mert ugye, kellően entellektüel vagyok ám… Viszont hogy mit is jelent úgy igazán, na, ahhoz kellett egynéhány évecske és jó néhány tönkrement kapcsolat.

Alan Turing a Bletchley Parkban törte fel az Enigmát, évekkel lerövidítve ezzel a második világháborút. Nekünk sem ártana egy személyes Bletchley Park, hogy a kapcsolatainkban létrejövő kódolt üzeneteket jól értelmezhessük, és háborgás helyett jól szerethessük azokat, akiket mellénk rendelt az élet.