Kincs vagy kacat?

„Ezután leült szemben a kincstárral és figyelte, hogy dob a nép pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. De aztán jött egy szegény özvegy, s csak két fillért dobott be. Erre odahívta tanítványait, s így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, ami csak szegénységétől telt, egész megélhetését.””
(Máté evangéliuma)

Szeretem a példabeszédeket, mert messze túlmutatnak a több ezer éves múltjukon, és még ma is kíméletlenül tiszta képet festenek az ember természetéről, valamint eligazítanak a kapcsolatok terén. Ez a példa az Istennek való adakozás igazi mértékéről, az áldozat valódiságáról, kötődésről és elköteleződésről tanít.

Az adás és a kapás egyensúlya

Lássuk, mit tesz velünk, ha az emberi kapcsolódásokat kezdjük ennek tükrében megnézegetni. Jól fogunk kijönni, egészen biztos... csak nem olyan értelemben, mint szeretnénk.

Tegye fel a kezét, aki nem szeretne kapni egy kapcsolatban! Állj! Nem azt kérdeztem, mit szeretsz jobban: adni vagy kapni. Hanem: ki az, aki egyáltalán nem akar kapni?

Bárkinek is maradt a levegőben a keze, sürgősen keresse fel a pszichológusát, pszichiáterét, mert súlyos önpusztító állapotban van, vagy éppen egy áldozatnak álcázott bántalmazó. Semmiképpen sem normális az, amit üzemeltet éppen.

Abban gondolom, meg tudunk egyezni, kedves olvasó, hogy a jó kapcsolat valahol a kölcsönösen adok és kapok univerzumában létezik. Nagyon egyszerű lenne, ha csak a méret lenne a lényeg. Na jó, ebbe mindenki gondoljon bele, amit szeretne, és utána engedje el... minden egyébre ott a mérőszalag.

A szeretet kovásza

Na, a szeretet első alaptétele, hogy minél jobban szeret valaki, annál többet képes a másiknak adni. A fenti példabeszéd hozzátesz egy apró összetevőt. Olyan ez, mint kenyérben a kovász: alaposan megváltozik tőle a dolog dimenziója. (Ugye kovásztalant, azt a laposat az eszik, akinek sebtében kell távoznia).

Azt tolja a képünkbe, hogy ha igazán szeretnénk jól megítélni, hogyan is kapcsolódunk, és hozzánk miként kapcsolódnak: vegyük számításba a lehetőséghez mért „adományt”.

Uh, hogy a fene essen bele, itt nem érvényes az ISO-szabvány! Nem minden mérete ugyanakkora! Továbbá az sem igazán jó mérték, hogy annyit tegyen bele, mint amit mi teszünk bele. Lenin elvtárs most fordult egyet a nyughelyén ejsze.

A valódi mérték

Hogy jól értsem: amikor adok vagy kapok, az számít igazán, mire lenne lehetőségem, és abból mennyit tudok odaadni? Innen tudom, hogy kincset vagy kacatot adok/kapok, függetlenül attól, hogy egy gyűrött papírra vetett rajzról, vagy egy Ferrariról beszélünk éppen.

Sugar daddy és baby: akkor nem szerelem, csak a prostitúció egy diplomatikusabb formája. Oh mein Gott…

Innen nézve van hova fejlődni a szeretet, szerelem, kapcsolódás terén... nekem mindenképpen. Mindenki eldöntheti, kincsekkel vagy kacattal tölti meg a kapcsolatait…