A szeretet végső próbája a jellemnek

Alapszükségletünk, hogy nekünk megfelelően szeressenek, és mi is tudjunk másokat nekik megfelelően szeretni.

Hogy mi? „Megfelelően” – Zoli, megfutottál, most már egészen biztos! Hogy a szeretetbe, ami a világ legtöbbet használt szava és különben is annyira nyilvánvaló... Ajj! Elfogadom, hogy engem megfelelően szeressenek, na de én szeretek, ahogy tudok, s csókolom, osszák be.

Szeretet vagy kontroll?

Itt kezdenek elromlani a dolgok, mert a szeretet valahol a saját és mások jellemének a próbája. Minél jobban képes a másik szükségletét figyelembe venni, annál inkább beszélhetünk szeretetről. Egyébként csak a hatalom és kontroll magyar hangja, amit szeretetként próbálunk eladni.

Jaj, hogy gyűlölöm az önismeretet! Kevés cikibb dolog van, amikor a csoportban hozod a legtutibb szenvedéstörténeted, aminek éppen áldozata vagy, ecseteled, hogy milyen gáz körülötted a közeg... a csoport pedig szomorú együttérzéssel szembevillantja a tükröt: „Embör, úgy szeretsz, mint Sztálin az orosz vezérkart, több mint fele fűbe is harapott örömében ettől hirtelen.”

Katartikus élmény volt találkozni a saját zsebdiktátorommal, szembesülni, hány kapcsolat harapott fűbe az én "áldásos szeretetem" révén. Kellett egynéhány év, mire kiírtam őt a kapcsolataim szereposztásából, és a saját darabjaimban megkaptam a szerepét, ahol szabadon és a javamra élhet a fétisével. Szervezetfejlesztés közben például a csoport toxikus manipulátorai harc nélkül kapitulálnak tőle, viszont nem téveszthetem szem elől, mert hajlamos mindenbe (is) beleütni az orrát.

A belső bolhacirkusz rendezése

Csinos kis színtársulat működik mindannyiunkban, eltart egy ideig, míg megtanuljuk: mikor, melyik darabban ki, mit játszik éppen. Felemelő a pillanat, mikor felébred bennünk a rendező, és összekapja a bolhacirkuszt.

A szeretetünk pont ezért annyira tiszta, mint az Ecserin a huszonnégy karátos arany: ha sokat nézelődünk, és a szemünk is jó, esetleg kazalban a tűt is megleljük – idővel.

A saját színház alapos ismeretének az a nyeresége, hogy amennyit ismerek a sajátomból, annyit nagy bizonyossággal felismerek a nekem játszott darabokban is. Mert ugye nem káros, ha jól értem azt, ahogy mások hozzám közelednek? Tudni, hogy szeretet címén mit akarnak eladni. Hogy ne valami gagyi fuxot kössenek a csuklómra, amiről kiderül, nem karkötő, hanem bilincs...

Aki bánt, az nem szeret

Valljuk be, ha szeretet címen irányítanak, attól erősen nem leszünk boldogok, és ki sem teljesedünk tőle, ez ecce’ biztos. Utólag meg kínos rájönni, hogy a palota csak kalitka, a lovag pedig nem édes, hanem mérges, jelleme pedig igencsak férges.

A matek igen egyszerű: Aki bánt, az nem szeret, s ha bánt, ott a jellem is kérges.

Az önismeret az a folyamat, amikor pont ezt a kérgességünket faragjuk és csiszoljuk, hogy a jellemünk tisztuljon, és lássuk, szeretünk vagy uralkodunk.

A pélóerdőben futkorászva találtam egy táblát, ez állt rajta: „Ha változást akarsz, változtass magadon. Vagy várd, hogy a másik megváltozzon, és fordulj egy újabb kört itt az erdőben.” Kellett pár kör, mire elkezdtem érteni, mit jelent.