Szégyenbe zárt gyermek (A felnőtt szenvedéstörténet másik arca)

A szégyen talán az egyik legmélyebben ható érzés. A vele való találkozásunk az esetek döntő többségében hosszú távú hatást gyakorol a személyiségünkre.

Nagyon sok szó esik a szeretet csodás, gyógyító, átformáló erejéről. A szégyen ennek az ellenpólusa. Egy szintén misztikus, ugyanakkor nehezen átlátható és a teljes életre ható, pusztító erővé tud válni.

Több száz ember kísérése során derült ki számomra, hogy az „itt és most” szenvedése sokszor egy régmúltban feledett szégyenérzetre adott öntudatlan válasz. Egy kétségbeesett törekvés, hogy a szégyenbe záródott gyermeki én végre szabadságot nyerjen.

A megszégyenítés két útja

Vajon az összes megszégyenítő helyzet, ami ér bennünket, ilyen önpusztító dinamikát okoz-e az életünk során? Nem. Két típusú találkozás létezik a szégyennel.

1. Amikor magunkat hozzuk szégyenbe
Ezek azok az esetek, amikor valamilyen tudatos vagy tudattalan cselekedettel (hazugság, átverés, rosszul elsült csínytevés) mi magunk okozunk megszégyenítő helyzetet, aminek jogos következménye van. Ennek megélése fájdalmas, de ha sikerül, a végén egy felszabadító, a személyiséget felemelő erővé válik.

2. Amikor idomításra használják a szégyent
A második nagy csoport az, amikor egy külső hatalom (általában a szülő vagy az idomító) a fontosnak tartott cél elérése érdekében szégyenít meg. Célja, hogy a megszégyenített a külső akaratnak megfelelően viselkedjen, és nem a saját belső motivációit kövesse.

Például: A gyermek viselkedése, érdeklődése nagymértékben eltér a családi elvárt normáktól (a csodabogár). A szülők jóhiszeműen, de félelemtől vezérelve próbálják a "normális" minták felé terelni, és folyamatosan megszégyenítő helyzetet teremtenek („Bezzeg a nővéred…”).

A belső erőd felépítése

Mivel a kiindulás alapja a külső elvárásnak való megfelelés, a gyermek önnön értékének szépségét képtelen felfedezni. Az önértékelése nem tud egészségesen fejlődni. Megtanulja magát leértékelni, és az értékét csak a teljesítmény mentén létrejött eredményekkel azonosítja.

Valós, el nem fogadott gyermeki énjének vágyait elkezdi szégyellni, elfojtani, majd a szégyent jó mélyen elzárni, és köré egy hatalmas erődöt felépíteni. A külső élete a megfelelésről, a belső világa pedig az elfojtásról szól. Így sosem élheti meg önmagát hitelesen.

A bukások láthatatlan oka

Felnőttként jönnek a „pofonok” és szenvedéssel teli helyzetek. Sérült önértékelésünk átszövi az életünket. Folyamatos rohanásban űzött vaddá válunk. Több diploma után sem találunk rá arra, akik vagyunk. Hagyjuk magunkat kihasználni, és nehezen állunk ki magunkért.

A kikapcsolódás nagyon nehezen elfogadható, mert az értékünk, ugye, csak a teljesítmény.

Ebből a külső szemlélő mit lát? Az összeomlásig többnyire egy sikeres embert. A szégyenbe zárt gyermek kívülről nem látható. Ami látható: a bukások, a kettétört életek, a pszichoszomatikus betegségek és az önpusztító életvitelek.