Az ősbizalom az önértékelés T. rexe. Ja, mindkettő már régen kipusztult.

Az ősbizalom olyan semmiség, mint az alap, amire felhúzták a Burdzs Kalifát. Pont olyan láthatatlan, viszont az egész épület terhe rajta keresztül adódik át stabilan az anyaföldnek.

Nem azért kevés a sikeres ember, mert oly kevesen képesek magas épületeket alkotni, sokkal inkább azért, mert a többségnek sz@r az alap. És később már a keserűség kezd áskálódni: "Józsi, csak rakjad a falat, s úgy es jó lesz az!"

Így pedig azt játsszuk, mint az egyszeri székely hazafele a kocsmából: hány lépést tudunk megtenni anélkül, hogy megborulnánk. Amikor a tízes számkeretet kinőjük, büszkén mondogatjuk, ez a pálesz sem fogott ki rajtam. Na csakhogy a Kalifánk nyolcvanszor nagyobb kerettel játszik.

Mi a keserűség az az ősbizalom?

A korai kötődés által kialakult bizalom, hogy a világ, ahová éppen most tettük a pacskert, gyönyörű, vidám és biztonságos hely. Kialakulása már akkor elkezdődik, amikor még csak lebegünk anyánk méhének óceánjában, mint Darwin egysejtűi az őslevesben.

Ahogy édesanyánk megélte a várandósságát, annak függvényében alakul az ősbizalmunk árfolyama a tőzsdén. Minél több benne a félelem, aggódás, bizalmatlanság – isten ments: fenyegetettség –, annál meredekebben zuhan a BUX-index. Itt viszont nincs állami mentőcsomag.

Az All Inclusive belépő a vidámparkba

Amikor az idő eljön, és a partra csak ki kell másznunk felhagyva a kényelmes lebegéssel, új fejezet kezdődik. Paradox módon kapaszkodnunk, lógnunk kell a szeren... ja bocsánat, a szert később találjuk meg, ha az első függés nem sikeres. Az első függőségünk természetes alanya anyánk, elemi szükségletünk a rajta való csimpaszkodás, a tőle megélt függés, a gondoskodása és folyamatos jelenléte.

Ha alaposan felkapatnak bennünket, akkor olyan érzés alakul ki bennünk, hogy a világ csodásabb, mint Disneyland, és számunkra aztán minden (is) lehetséges. Olyan ez, mint egy all inclusive belépő a vidámparkba.

De ne izguljunk, kulturális hagyományaink nem hagyják, hogy ennyire jó legyen nekünk. Mert nálunk a felkapatás közerkölcsöt sértő, sőt, halálos bűn, és itt mindenkinek alapból jár a sz@pórollerbérlet, mint az anyaországban a babakötvény.

A Jurassic Park klónozása

Jelen valóságunk nem tölt el optimizmussal: ez a "nekünk aztán túl kell élni, s na csak azért is megmutatom" érzelmi miliő úgy kedvez az ősbizalom kialakulásának, mint a sivatag a rizstermesztésnek. Nem ártana lejönni egynéhány szerről – az agresszív, "izomból szeretek-nevelek-kontrollálok" tuti koktél helyett keverni valami szelídebbet.

Oly jó lenne nem felnőttként kubikolni, hogy az ősbizalmunk csontvázából kivonjuk a megmaradt DNS-t, majd irdatlan melóval újrateremtsük, ahogy éppen sikeredik... mert olyan sosem lesz, mint amilyen eredetileg volt. Aki látta a Jurassic Parkot, ismeri: a klónozásnak mindig vannak mellékhatásai.

Felnőttként most mi vagyunk abban a helyzetben, hogy változtassunk. Rajtunk is múlik, mennyi sikeres magyar lesz a jövőben. Egészségesebben kötődni saját felelősség, az nem megy külső elvárások mentén, pont úgy, mint az átoltottság. Lehet erővel próbálkozni, csak éppen látjuk, hova is jutunk vele.