Ha nem foglalkozol a múltaddal, az még nem jelenti azt, hogy AZ nem foglalkozik veled

A felnőtté válás nehéz műfaj. Pusztán az évek elmúlása nem elegendő, nem várhatjuk, hogy a karosszékben ülve egyszer csak átesünk rajta, mint egyszeri részeg a kocsmaajtón.

Sérülés, veszteség és hátrahagyott, sérült gyermeki én-részek nélkül megúszni olyan, mint a Jeti létezése: többen állítják, hogy létezik, viszont élő ember még nem fogott vele kezet.

A hipochonder önismeret

Azt itt és most aláírom, hogy örömteli, boldog önismeret nem létezik. Elvetemültnek kell lenni ahhoz, hogy szembeszaladjunk a múltunk eltemetett szörnyeivel.

Úgy hat ez rád, mint kezdő hipochonderre a járványhelyzet: három másodpercenként öt halálos tünetet fedezel fel magadban. Minél sz@rabbul érzed magad, annál gyorsabb utat találtál a gyógyulásodhoz.

A legvidámabb barak pedig pont ezzel marad: egy hazug mosollyal és két levél nyugtatóval.

Ki a fenének kell az az átkozott önismeret, mikor ennyire nyavalyás dolog megszerezni? Ha a múltunk rútul nem vadászna ránk a ködös homályból, és gáncsolná el a legfantasztikusabb kapcsolatainkat... vagy egy boldog, örömteli helyzetet nem lenne képes a másodperc tört része alatt átfordítani eszelős szívatásba, szerintem ember nem lenne, aki foglalkozna vele. Max pár megrögzött mazochista, aki talál pár szadista pszichológust, hogy bajlódjanak velük.

A kormányt kitépő gyermekek

Viszont az eltemetett, múltban rekedt gyermek én-részeink a felnőtt világunkban helyet követelnek maguknak. És nem is akármilyet!

Épp csak a kormányt kapják ki a kezünkből kritikus helyzetekben, és visznek bennünket sikítva a totálkárba. És ebből nem TV-műsor lesz, max a Kékfény.

Az (X+1)-edik pofára esés, vagy egy kedvezőtlen orvosi/üzleti jelentés után már kellően unjuk a banánt. Erős késztetést érzünk, hogy na, ennek most már véget kell vetnünk. Ilyenkor indulunk vissza, hogy végre előre is haladjunk.

Örökbefogadás a saját múltunkból

Mit találunk ott hátul? Korábbi önmagunkat. A kicsi ÉN-ket.

A ciki ebben, hogy ez nem egy klasszikus rokonlátogatás. Sokkal inkább örökbefogadás kell legyen, mert saját magunkat nem hagyhatjuk a múltban, és jó esetben egy egész "napközivel" térünk haza. Időbe telik, mire minden csemetét felhomályosítunk arról, mivé is sikerült válnunk, míg ő a sötétben, félve, dühösen gubbasztott.

Bábeli zűrzavar? Az csak egy könnyed félreértés ahhoz képest, amikor minden elfeledett részed egyszerre követeli a saját igazát a fejedben! Viszont olyan szempontokat hoznak be eddigi életed megértésébe, amihez képest a megvilágosodás csupán egy szerény próbálkozás, mint kaleidoszkóppal messzire elnézni.

A jó hír, hogy ezeknél a csintalan kis kölyköknél ott vannak az életünk sikereinek kulcsai. És szívesen adják, ha merjük őket a felnőtt világunk részévé tenni. Menj és szabadítsd ki azokat, akik eddig hátramaradtak belőled!