A férfi három ringje: Az elveszett férfiasság nyomában

„Semmi sem fáj egy férfinak jobban, mint ha azt érzi, hogy céltalan az élete - vagy ha ismeri valódi életcélját, de fél azt megvalósítani.” (David Deida)

Hatalmas talány, mit jelent ma „férfinak” lenni. A nők már hosszú ideje önmaguk megfogalmazásán dolgoznak, az utolsó kétszáz évben pedig különösen intenzívvé vált ez a folyamat, és ennek az eredménye elképesztően látványos. Mi férfiak pedig valahol „elaludtunk a volánnál”.

A sötét, homályos férfikép

Miközben próbáltam rendezgetni a gondolataimat, idézeteket olvasgattam a férfiról, és egy nagyon mély szomorúság vett erőt rajtam. Az idézetek többsége a férfi tehetetlenségéről, gyermetegségéről, felelőtlenségéről szól... A világ fókuszában egy erőtlen, sötét és főként nagyon homályos férfiképet látok kirajzolódni.

Szinte a testemben érzem a tiltakozást, mintha minden sejtem azt kiáltaná: NEM, a férfi nem ilyen! Hosszú éveket töltöttem azzal, hogy megtaláljam, felfedezzem és megszeressem a bennem élő férfit, és amire rátaláltam, annak semmi köze ahhoz, amit ma a férfiakról mondanak!

Én úgy tapasztalom: küzdelem nélkül nem lesz a gyermekből férfi. Leírnék pár általam fontosnak tartott „szorítót”, ahol le kell nyomni néhány menetet.

Az első ring: Az anya férfiképe vs. a fiú karaktere

Első katartikus pillanat, mikor szembekerülünk anyánk ránk vetített, idealisztikus – vagy épp ellenkezőleg, gyűlölt – férfikarakterével. Ennek a küzdelemnek a célja, hogy kiüssük a ránk vetített karakterjegyeket, mert nem az a férfi vagyok, aki anyám érzelmi és fantáziavilágában élt.

Éveket tudunk úgy eltölteni, hogy öntudatlan árnyékbokszot folytatunk saját anyánk férfiképeivel. Ez egyértelműen kihat a nőkkel való kapcsolatainkra, a párválasztásunkra, a leánygyermekeinkkel való viszonyunkra.

Ott szakad meg ez a szenvedéstörténet, mikor férfiként eljutunk odáig: „Nem az a férfi vagyok, akinek anyám látott”. Nyíltan belépünk a szorítóba, és megküzdünk anyánk „jó fiával” vagy „a büdös disznó férfival”.

A második ring: Az apával való kapcsolat

Elkerülhetetlen a férfi életében, hogy azzal is szembenézzen: milyen volt (volt-e?) kapcsolata az apjával, és ez mit tett vele? Hogyan erősítette, gyengítette vagy torzította az önértékelését?

Itt is a cél, hogy megküzdjünk azzal az érzéssel, hogy én nem az apám vagyok... vagy mégis? Itt válik tisztává, hogy milyen genetikai, lelki és eszmei örökséget (vagy hiányt) kaptunk. Mire legyek büszke, mitől határolódjak el, és mit keressek még meg, mert hiányom van belőle.

A harmadik ring: Felnőtt férfi kontra gyermeteg pasi

Talán a legkeményebb küzdelem, mert egy időre egyedül kell maradni. Kilépni a szoknyák védő és mámorító közelségéből, és a saját lábunkon megállni. Sok férfival találkoztam, akik szinte egy percet sem voltak egyedül – a teremtő és szembesítő magány nélkül szinte lehetetlen teljesen felnőni férfinak.

Nem azt mondom, hogy el kell hagyni a családot, de azt igen, hogy kell olyan terület, idő és folyamat, amiben a férfi próbára teszi magát és bizonyítja: felnőtt, felelős férfi. Nem másnak, sokkal inkább önmagának.

Aki elvált, annak erősen ajánlott nem egyik nőtől a másikig költözve fenntartani a szenvedés pörgő kerekét. Sokkal kifizetődőbb maradni egyedül, és végre ringbe szállva felnőni ahhoz a csodás érzéshez, hogy felnőtt férfi felnőtt nőt talál magának.

Láttam férfiakat, akik végigküzdötték mindhárom ringet, és nagyon mély tisztelet él bennem irántuk. Agresszivitás nélkül megvan az erejük, nem játszmáznak és nem manipulálnak. Mernek konfrontálódni és népszerűtlen döntéseket hozni a nagyobb jó érdekében. Ez ott van minden megszülető fiúcskában, kivétel nélkül. Csak hát van három ring, amit végig kell bokszolni, míg elhiszi.