Örökölt Sors
„Több elveszett Buda alatt” – avagy modern változata: „Több is veszett Mohácsnál”. Mindenki számára ismeretes a török időkből ránk maradt közmondás, nagy bajban ezzel vigasztalódunk.
Nagy veszteség volt a 150 évnyi török uralom. A történelem során először vesztettük el a határainkat, szakadt három részre az országunk, és került idegen fennhatóság alá.
Saját szubjektív tapasztalatom szerint igen sok. A jelen (itt és most) működésének korrekt megértéséhez elengedhetetlen annak felismerése, hogyan jutottunk ide. A történelem eseményeinek következményei pedig erős hatást gyakorolnak az egyén pszichés működésére.
Délvidéken születtem, éltem Magyarországon, és jelen pillanatban Erdélyben, azon belül is Székelyföldön élek és dolgozom. Minden régiónak megvan a maga történelme, és ebből kifolyólag a saját, egyedi mentális működési folyamatai.
A három területnek mintha lenne egy közös pontja: a határral való küzdelem.
A három régióból összesen több mint félezer élettörténetet volt szerencsém megismerni és kísérni. Ezekben a történetekben nagyon gyakori jelenség volt a saját énhatár menedzselésének zavara. Ki sem volt jelölve... vagy ott a másik véglet: olyan mértékben túlvédett, hogy oda nemhogy élő, de még élettelen sem jut be.
Ahhoz, hogy bármit meg tudjunk határozni, előbb körbe kell határolni: mettől meddig tart, hogy néz ki, hogy viselkedik, milyen törvényszerűségekkel tudjuk leírni. Az énhatárunk önmagunk és szükségletünk pontos meghatározása. Enélkül nem tudjuk, kik vagyunk, mire van szükségünk, hogyan jó nekünk.
Jól működő határok nélkül nincs kiegyensúlyozott kapcsolat sem! Nélkülük zavaros baráti, munkahelyi és párkapcsolataink lesznek, amik folyamatos fájdalmat, indulatot és szenvedést teremtenek az életünkben.
Vajon mit tesz velünk az a történelmi tapasztalat, hogy a határ számunkra valami fenyegető dolog? Mi történik a mentális működésben, ha egy fogalomhoz alapvetően negatív tapasztalati és érzelmi mintázat társul?
Először is elkezdődik egy fogalomtól és annak alkalmazásától való távolodás. A fizikai határoktól való idegen érzés átíródik a pszichés határokra is, és láthatatlanul, szinte észrevétlenül belénk ivódik, hogy bajunk legyen a saját határaink menedzselésével. Ez pedig tovább öröklődik nemzedékről nemzedékre, egyre kevésbé megfoghatóan.
Ez beleívódik a mentális működésbe, és alapvetően gátakat épít fel a sikeres önmeghatározás terén. Nem furcsa a ma forrongó, minden régióban jelen lévő identitásválság? Mit is jelent magyarnak lenni? Hogy folyamatos a közöttünk lévő magyar-magyar ellentét?
Vissza kellene hozni a határ pozitív tartalmát! Hogy a felnőttek és a gyermekeik sem érezzék magukat kényelmetlenül, mikor meghúzzák saját határaikat, megfogalmazzák saját szükségleteiket, és készekké válnak kapcsolataik transzparens, gyümölcsöző menedzselésére.
Csak egy fogalom és a hozzá társított érzelmi mintázat? Lehet egy apróságnak ilyen globális folyamatokat meghatározó ereje? Nincs rá tudományos bizonyítékom, de a rengeteg élettörténet ezt mutatja. Benned milyen érzések vannak a határral kapcsolatban?
Mélyfúrás — a heti mélyfúró levél
Ha szeretnél ilyen mélységű írásokat e-mailben, iratkozz fel a Mélyfúrásra:
Feliratkozom a Mélyfúrásra