Válasz gyermekek: Avagy a családi számkivetettek

„…ebben a kultúrában valami nagyon mélyreható dolog történik, ami elidegenít önvalódtól, mert a világ nem tudta elviselni azt, aki valójában voltál.” (Dr. Máté Gábor)

Az élet egy kérdést sem hagy válasz nélkül, de biztos, hogy nem olyan felelete lesz, amilyet várunk tőle. Nagyon sok gyermek nő úgy fel, hogy azt érzi: a gólya matt részegen dobta be valami random címre, utána meghamisította a kézbesítési jelentést, hogy senki rá ne jöjjön a tévedésre.

A dobás pedig annyira szerencsétlenre sikeredett, hogy az, aki Ő, nemhogy idegen, ettől is rosszabb: egyenesen ellensége a környezetének. Olyan vidám a helyzete, mint vírusnak a T-limfociták között.

Az újrakonfigurálás pusztítása

Ide nagyon találó Máté Gábor fent idézett mondata. Mert ezeket a gyermekeket viharos gyorsasággal megpróbálják családharmonikusra kondicionálni.

Ez a folyamat pedig teljes mértékben leválasztja őket önvalójukról, és kialakít bennük egy hamis szelfet, amivel meg tudnak felelni a környezet elvárásainak. Mondjam érthetőbben? Rendben. Az, amit gondolnak magukról, az teljesen hamis és köze nincs a valódi önvalójukhoz. Tehát a saját életük helyett a tőlük elvárt életet élik.

Aminek természetesen nem kevés, de legalább jó sok mellékhatása van. És annyi közötte a pozitív, mint a csernobili atomkatasztrófának. Biztos van, csak éppen nem reklámozzák.

A hiányzó lap az Ász-pókerhez

Hosszú oldalakon lehetne tárgyalni, milyen elképesztő szenvedéseket okoz ez az újrakonfigurálás, viszont most igyekszem kinyitni a család szemszögét: hogy mi a viharért kapnak egy ennyire egyedi porontyot, akitől ott helyben vonalkódos lesz mindenki alsója.

Orvos-Tóth Noémi óta már tudományos alapokon nyugszik, hogy vannak generációkon átívelő családi "megoldandó házi feladatok". Olyan szenvedéstörténetek, amikre válaszokat keresnek, csak éppen nem kapnak már egynéhány generáció óta.

Néhány száz élettörténettel való munkám során figyeltem meg: a családi számkivetettek felismerik: „ÁÁÁÁÁÁÁ hát az én kezemben vannak a család hiányzó lapjai az Ász-pókerhez!”

Az, aki én vagyok, amilyen személyiséggel születtem: ösztönös válaszokat adok a család legjobban rejtegetett félelmeire.

Képzelhetitek, mikor a Family ösztönből érzi, hogy ez a poronty most azzal nyom szembe bennünket, amit évtizedek során épphogy el tudtunk fojtani. Kerüljük, mint szürkemarha a villanypásztort!

Ha a család nem ismeri fel, mi is zajlik éppen (de mitől ismerné fel, a személyes önismereti index sem magas, hát még a családi összesített)... így nem marad más, mint átnevelni vagy eladni. Jaj, az emberkereskedelmet már egy ideje a törvény tiltja. Akkor marad az első.

A család áldása

Mit veszít a család ilyenkor? A feloldozást veszíti el a hosszú ideje tartó szenvedésből. És továbbra is nyomják a mókuskereket, egyre gyorsuló tempóban, örökítve tovább a kínok szövevényes dinamikáját.

Ha a poronty felnőve, egy hatalmas kör után a pélóerdőben ráeszmél: „Te, az mégsem lehet, hogy ennyire szemét az élet, ilyen rosszindulatú nem lehet a teremtő, de a véletlen sem”... majd elindul megismerni valódi önmagát, na, ott megtörténhet a csoda.

Felismerheti igazi küldetését és értékét. Hogy Ő a legnagyobb áldás, amit a család kaphatott: a megbékélés, a javító kiegészítő tapasz a lyukas autógumira, hogy ne felnin kelljen szikrázva veretni a Hargitán.

Ilyenkor Ő lesz az első, aki megszakítja a családi szenvedésláncot, és egy sokkal örömtelibb mintát örökíthet tovább. Valamint, ha elég bátor, vissza is hathat a családra, és nekik is segíthet előrébb jutni (természetesen csak saját korlátaikhoz mérten).

Röviden összegezve: Kedves szülők, jövendőbeli szülők, nagymamák és nagypapák. Ha gyomorgörcs és idegállapot kerít hatalmába benneteket a kis jövevény miatt, első körben tegyétek félre a "szívből jövő", megjobbító, átnevelő agressziót. Figyeljétek: vajon mi újat hozott számotokra?