Árnyékmunka
Unjuk a banánt… azt viszont jobban, hogy feszülünk, mint ellenállásban az Amper.
Az emberi életben a siker nagyon nehezen mérhető, mert a külső szemlélő által megítélt siker többnyire köszönőviszonyban sincs a személy önmagáról alkotott képével.
Tömegek küzdenek azzal, hogy minden megszerzett titulus, felhalmozott vagyon vagy kivívott eredmény ellenére sem érzik, hogy sikeresek lennének. Naponta veszítünk el kiemelkedően tehetséges embereket, akik kivételes eredményeik ellenére saját pszichéjük negatív spiráljának áldozatává válnak, és idejekorán lépnek ki ebből a világból. Mi pedig téblábolunk itthagyott porhüvelyük mellett feketében, szomorúan és értetlenül: de hát Ők, akik ilyen sikeresek, mégis hogyan és miért?
A múlt sötét árnyai státusztól, rangtól, anyagi helyzettől függetlenül kísértenek bennünket.
Lehet cégvezető, celeb, intézményvezető, aki sorra gyártja a sikeresebbnél sikeresebb dolgokat, és közben belülről csak valami fájdalmas vihart érez, hogy már megint csak a tömeges like-kal próbálja lelke feketelyukát eltömíteni. Úgy érzi, nem teremt, csak megfelel, nem alkot, hanem kiszolgál.
Valami rég elmaradt dicséret, figyelem, elismerés, szeretet miatti dühös üvöltését szeretné elnyomni a tomboló tömegek éljenzésével... viszont az az üvöltés minden csendes pillanatban ott van. Nem hagy pihenni, megállni, lazítani…
Aki nem élt meg ilyet, elképzelni sem tudja, milyen, amikor folyamatosan tenni, menni, teljesíteni, menekülni kell, űzött vadként gyomorgörccsel átvészelni a napokat. A legerősebb lelket is porrá töri. Csak idő kérdése, és a porból már kemény az út visszafelé.
Társadalmunk dogmái és neveltetésünk íratlan törvényei több ponton megnehezítik, hogy szenvedéstörténeteinket feloldjuk. Az első ellentmondás, ami a múltba vezető úton rögtön szembejön: hogy a szülőkről nem mondhatunk rosszat.
Szembesülni, hogy az ő tökéletlenségük mennyire fájdalmas számunkra, oly kellemes, mint pőre lábbal farkascsapdába gázolni. Hibáik és gyarlóságaik a mai napig utolérhetnek bennünket, mert könnyen lehet, hogy az "itt és most" nagy sikerpillanataiban ott állunk üres szívvel, mint kicsi gyermek, aki várja, hogy szülője vállon veregesse.
Biztos lehetsz benne, hogy lett pár ERROR a programsorodban. És ezek bizony erősen kötődnek a családi összhangzattanhoz…
Míg úgy alaposan meg nem haragszunk felmenőink működési zavaraira és ellenünk elkövetett szeretetlenségükre, nem is találunk megbékélést, elengedést, megbocsátást.
És annak a felemelő érzését sem, hogy ettől mégiscsak szeretjük őket, hisz az életünket csak ők pattintották össze úgy, ahogy tudták, abból főzve, amit ők maguk is kaptak. Vigyázat: attól, hogy ezt verbalizálod, még nem érzed! A dumával többnyire rendben vagyunk, az emócióinkkal már jóval kevésbé.
A múlttal szemben tartozásunk van, és azt nem válthatjuk meg diplomával, címekkel, pénzzel vagy a dobogó legfelső fokával. Vissza kell menni, hogy összeszedjük önmagunk lemaradt, gyermeki részeit, amelyek még ott várnak egy ölelést, jó szót, védelmet, elismerést, figyelmet, bizalmat...
Felmenőink továbbadták, amit tudtak. Nekünk lehetőségünk van felfedezni, hogy az asztalnál végre új lapokat kérhetünk, és a sikerünket belülről is megélhetjük. Ennek gyümölcseit fogyasszuk élvezettel, és osszuk az utánunk következőknek.
Mélyfúrás — a heti mélyfúró levél
Ha szeretnél ilyen mélységű írásokat e-mailben, iratkozz fel a Mélyfúrásra:
Feliratkozom a Mélyfúrásra