A papírra vésett élmények: Nem múlik el magától

Aki írt már papírra, az mind tapasztalta, hogy az íróeszköz bizony nyomot hagy. Minél erősebben fogják, szorítják, annál erőteljesebben helyez nyomást a papírra, és a következő lapokra is átíródik az, amit az elsőre véstek!

Vajon miért gondoljuk mégis azt, hogy a lelkünkben erővel belemart élmények elmúlnak, csak úgy maguktól kisimulnak?

Az örökül hagyott önpusztítás

Ma Romániában minden második gyermek lelkébe olyan élményeket vésnek, amikkel felnőttként sem szabadna találkozniuk. Ezek az élmények hosszú éveken át elkísérik, akadályozzák és szenvedést okoznak nekik és a szeretteiknek is.

• Ki az, aki szeretné, hogy a gyermeke folyamatosan olyan helyzetekbe kerüljön, amikor kihasználják és értéktelennek érzi magát?
• Van olyan, aki szeretné, hogy a gyermeke egyik betegségéből a másikba kerüljön, éveket töltsön félelemben és rettegésben?
• Esetleg olyan, aki azt szeretné, hogy valamilyen függőségben éljen: szertől, tevékenységtől vagy embertől?

Örökségbe adnál-e önpusztítást, fájdalmat és boldogtalanságot? Ugye nincs, aki ezt szeretné?

A kényelmetlen igazság ára

A fent említett pár következményt még a barátságosabbak közül választottam ki, amikbe viszonylag hosszabb időbe kerül belehalni. Vannak ennél drasztikusabb és rövid távon pusztítóbb következmények is!

Csak egy élettörténetet hallgatnál végig, látnád át azt a szövevényes szenvedéshálót, ami csapdába ejti az áldozatot... megváltozna a véleményed. Ha egyszer nyitott lennél nem elfojtani a saját történeted, magad is tiltakoznál!

Megkaptam már, hogy kókler, neoliberális, bunkó idióta vagyok. Ha a szimpi, trendi, menő szakemberségnek az az ára, hogy hallgassak és csak "illő" témákat feszegessek, az nekem túl drága!

Inkább vállalom, hogy kényelmetlen vagyok. Hagyom, mondjanak rosszat rólam azok, akiknek a hatalmát fenyegeti a munkám. Gondolják csak meg, mit mondanak és tesznek, mert nem marad mindenki csendben! Változás csak akkor következik be, ha nem leszünk cinkosok.