Eretnekség a tárgyalóban: Az életmű felszabadítása az árnyék fogságából

A válságkezelés és a szervezetfejlesztés ott kezdődik igazán, ahol a pasztellszínű menedzsment-tankönyvek lapjai elfogynak, és az Excel-táblák már nem takarják el a valóságot.

Amikor elkezdünk a rejtett mozgatórugók után kutatni – azok után az erők után, amik a vezetői vakságot vagy a kollektív haladásnak vélt helybenjárást okozzák –, egy olyan igazsággal találjuk szembe magunkat, amihez nem elég a furfang és a majd okosban megoldjuk. Mert ahogy a medve biza nem játék, ez a helyzet sem kér elnézést, mikor egy kiadós maflást kioszt.

Minden működő rendszernek van egy születéssel hozott (vagy alapításkori) mintázata, és egy ehhez útközben hozzátapadt hitrendszere. A buli ott kezdődik, amikor ez a kettő frontálisan telibe veri egymást.

Az alkotó ereje és a testet feszítő páncél

Mély tisztelet illeti azt a teremtő erőt és tenni akarást, amivel egy tulajdonos a semmiből felépít egy birodalmat. Ez a bátorság a cég motorja. Azonban az út során az egyénre gyakran rátapad egy testet feszítő páncél, amit a szocializáció és a megfelelési kényszer kell és muszáj területeiből hegesztett magára. Itt a meló a lefejtés: letépni a rozsdás vasat, hogy a vezető végre fellélegezzen, és visszaszerezze azt a tiszta erőt, amivel az alapításkor elindult.

A vállalatoknál azonban a képlet gyakran megfordul. A kiinduló, alapításkori mintázatba néha tudattalanul bekerülnek olyan érzelmi indítékok, amik nem gonoszságból fakadnak – hiszen nem a Sátán ül a sarokban kénköves szivarral, és a hasfelmetsző Jack sem szedi az áldozatát teaidőben –, hanem fel nem dolgozott elakadásokból.

A cég, mint az életmű – vagy mint a drága terápiás tér?

Ezt kimondani a mai „corporate” világban felér egy eretnekséggel, de tegyük le az asztalra:

Gyakran a tulajdonos – akarata ellenére – saját belső vívódásainak, vagy gyermekkori bizonyítási vágyának színterévé teszi a céget. A vállalat ilyenkor észrevétlenül egyfajta terápiás térré válik, ahol az alapító az el nem ismert árnyékait próbálja integrálni.

Csakhogy ez a „terápia” olyan pénzt is elvihet, amit majd az unokák kerestek volna meg, és a számlát általában a szervezet hatékonysága és a menedzsment idegrendszere fizeti meg. Amikor az egészséges fejlődés beszállna a homokozóba, és elkezdené habarcs alapanyagnak elhordani az évtizedes munkával felépített (de már korlátozó) struktúrákat, érthető a pánik.

Ilyenkor a rendszer úgy feszül be, mint Csernobilban az AZ gomb megnyomása után, és az alapító – féltve az életművét – energetikailag leblokkolja a teret. A feszültség pedig úgy veti szét a cég fejlődését, mint leolvadó reaktor a több száz mázsás záró fedelet.

A csend anatómiája és a felszabadítás útja

Az én célom nem a tulajdonosok bírálata, hanem a felszabadításuk. Hogy a cégük ne egy terápiás gyomorszájon vágás, hanem az örömmel vállalt életművük és büszkeségük legyen. Ehhez viszont fel kell ismernünk a mintázatokat.

Hogy hol érhető ez tetten? Legtisztábban a sértődések és manipulációk sűrű, balkáni mocsarában. Ott van a tárgyalókat megülő nagy csendben. Amikor a levegő olyan sűrű, hogy vágni lehetne, és a vezetőség úgy ül a hosszú asztal körül némán bólogatva, mint a rokonok a hagyatéki tárgyaláson, amikor kiderül, hogy a papa minden vagyonát a kutyára hagyta. A valódi vélemény nem felvállalható, ezért a kommunikáció kimenekül a folyosóra. A kávégép melletti suttogás lesz a rendszer valódi EKG-ja.

A kvantum-diagnózis: A tükör, ami szabaddá tesz

Ennek a rejtett erőtérnek a jelenléte tiszta kvantumfizika: már a megfigyelés ténye is változást hoz. Tanácsadóként vagy coachként a feladatom nem az, hogy ráhúzzam a tulajdonosra a vizes lepedőt, hanem hogy addig tartsam a tükröt, amíg a teremtő erő újra szinkronba kerül az életművel.

A kockázat persze fennáll: ha bedugom a kezem a járó motorba, a rendszer engem is be akar szippantani a saját játszmáiba. Megpróbálhat rám tolni egy hálátlan szerepet, hogy ne kelljen szembenézni a valósággal.

A tét azonban óriási: levetni a megmentő-jelmezt, arcon röhögni a gátló dinamikákat, és segíteni a tulajdonosnak, hogy a cége ne a múltbéli traumák mementója, hanem a jövő teremtő ereje legyen. Mert az igazi méltóság ott kezdődik, amikor az életmű végre felszabadul az alapító árnyékának fogságából.