Projekció (kivetítés) – Amikor az érzések bevisznek a málnásba

„Ha a lelki szemüvegünk piszkos, azon keresztül a tiszta is piszkosnak látszik. (És mikor vagyunk mi belülről tiszták?)” (Gyökössy Endre)

Egy nagyon rövid definíció: a projekció az, amikor egy bennünk kelt, vágyott vagy került érzést, tulajdonságot, viselkedést, következményt stb. rávetítünk valakire vagy valamilyen helyzetre.

Gyökössy egy mondatba szintetizálta a lényeget, abban minden benne van, a többi csak duma lesz :) Na, de az egómnak is kell, hogy jusson pár konc, máskülönben miként maradhatna Föld körüli pályán? Így szövegelek még, s nem is keveset.

A szerelem fenyőfája és a januári ébredés

Ha mázlisták vagyunk, legalább az eleje kellemes a projekciónak: halálosan beleszeretünk valakibe, mert felruházzuk egy csomó, általunk vágyott tulajdonsággal, mint karácsonykor a fenyőfát.

Ja, csak mindig eljön január 7., és fát kell bontani. Na, ilyenkor van az, hogy a nagy szerelem semmivé foszlik. Maradunk, mint az egyszeri legény, mikor lejár a karácsony: tandem után monociklivel. De a YouTube-on követhetjük, amit a következő projekt projektál az exre.

Kevésbé szerencsésként ránk vetítenek visszamaradt félelmeket, tulajdonságokat, más emberektől maradt árnyakat. Itt legalább a kezdetektől garantált a szopás.

A lelki autoimmun betegség

Először Freud írta le ezt a pszichológiai jelenséget mint énvédő mechanizmust. Tisztára olyan, mint egy pszichés autoimmun reakció. Ugyanis boldogságot vajmi keveset, szenvedéssel teli, fájdalmas zűrzavart viszont igen sokat összehozunk projekciókkal a kapcsolatainkban, vagy éppen szakmai előmenetelünk során.

A magam részéről bizton állíthatom, hogy kizárólag fontos, örömöt, megerősítést, fejlődést adó találkozásokat sikerült tönkreprojektálnom. Többet vesztettem, mint 2008-ban a Lehman Brothers, pedig úgy hírlik, az újvilág eddigi legnagyobb banki buktája volt az övék.

Melyik moziba vettél jegyet?

Először is lehetőségem van megismerni, milyen jegyeket vetettek meg velem az autósmoziban. Ha már ismerem, hogy a Die Hardtól a Vágy és vezeklésig megvannak a klasszikusok, észlelhetem, hogy: "Te, olyan ismerős ez a szereposztás, esmeg a popcornos dobozt zörgetem a lábam között." Amikor ez megvan, már dönthetek úgy: most nem nézem végig ezt a mozit.

Továbbá, amikor a saját jegykészletemet ismerem, már kicsi huncutként, kezet dörzsölve, kíváncsian felfedezhetem, hogy a másik ember kezében vajon milyen belépők lehetnek.

Ilyenkor találkozhatsz fantasztikus, rád osztani kívánt szerepekkel. Azért megér pár misét fizetni, amikor felismered, hogy a kedvesed történetében rád vetítik az agresszív, alkoholista nagyapát, és a te felcsattanásod – mikor a butélián a villáskulccsal megszalajtod a menetet – összekapcsolódik a papesz rituális, udvaron családot kergető szertartásával.

Ilyenkor van esélyed a humor feloldozó kijáratára, s mondhatod: „Asszony, tudom, te ejsze az udvaron körözöl most kántálva, mint pópa füstölővel a templom körül. De nyugi van, itt csak egy huszonhetes anya szaladt meg a meneten éppen.”

A Normandiától a Seychelle-szigetekig

Olyan is megeshet, hogy már előre megmutatjuk a készletet egymásnak, és felfedezzük: tenálad ott van a Ryan közlegény megmentése, és igaz, Hans, a géppuskás szerepét osztanád rám. Viszont én inkább alakítanám Joe-t, a felcsert. S bekötözöm a sebedet, hogy végre el tudd engedni a géppuskádat, és Normandiából eljussunk inkább a Seychelle-szigetekre. Mert a homokos tengerpart itt is, ott is stimmel, viszont itt a golyók, ott a koktélok röpködnek.

Szóval koszosak vagyunk mi mind ott, legbelül. A szappan meg nem erősen viszi ezt le, a pálesz sem oldja, pedig próbálkozunk vele erősen. Viszont ha számolunk vele, találunk olyat esetleg, akinek segítségével lekophat.