Önismeret

Amit a Wright fivérektől tanultam: Ha repülni akarsz, el kell rugaszkodnod

Szeretem az életrajzokat, mert kristálytisztán kirajzolódik belőlük a kockázathoz, a sikerhez és magához az élethez való viszony.

Surányi Zoltán · 2026. július 20. · kb. 1 perc olvasás

A repülés úttörői elrugaszkodtak a kor földhözragadt, kétdimenziós gondolkodásától, és mindenüket kockára tették, hogy rájöjjenek a levegőben való kontrollszerzés tudományára. Nem ők voltak az elsők, akik a levegőbe tudtak emelkedni. Viszont ők voltak azok, akik először voltak képesek a biztonságos és irányított felszállásra, leszállásra, és a manőverezésre a fellegek végtelen kékségében.

A siker nem egy bolti játékszer

Sokan úgy vágyják a sikert, mint a kicsi gyermekek: „Akarom, vegyék meg nekem az álmaim játékszerét, s majd én utána kiélvezem.”

A siker olyan, mint a repülés! Nem az a kérdés, levegőbe lehet-e emelkedni, vagy földet lehet-e érni. Hanem az, hogy képes vagy-e tudatosan manőverezni közben.

Ennek megtanulása mindenkinek a saját, egyéni útja. Egyre nagyobb elrugaszkodások közepette jövünk rá a kontroll tudományára.

A tudatos repülés vs. a katapult

Most nem, nem azt akarom üzenni, hogy uccu neki, rugaszkodj el vakon! Lődd ki magad egy katapultból, és élvezd a rövid repülést önmagad összetörése előtt.

Sokkal inkább azt, hogy mindenkinek saját felelőssége a sikere. Ameddig nem gyúl olthatatlan vágy a lelkedben, hogy amiről álmodsz, azért te mégy akár a pokolra is, ha kell... addig jobb, ha szorgosan írogatsz a Mikulásnak, és megelégszel azzal, amit reggel a cipődben találsz.

Minden egyéb csak esztelen kockáztatás, amitől még az is jobb, ha bemegyek a kaszinóba, és mindent felteszek a pirosra. Mert ott legalább 50% esélyem van, hogy nyerjek.

Surányi Zoltán

Coach, a MEGURI-módszer megalkotója. Cégtulajdonosokkal, vezetőkkel és élsportolókkal dolgozik Magyarországon és Erdélyben — ott, ahol a felszín alatt kell rendet tenni.

Rólam → · Miben segíthetek →

Mélyfúrás — a lapok

A Mélyfúrás a Substackon is olvasható.

Feliratkozom a Mélyfúrásra
← Surányi Zoltán — Vissza a főoldalra