Illik, mint sportautóhoz a fakerék

Az új célok felé nem vezetnek régi utak. Pont ez a vagányság, a kihívás benne: hogy odaérjünk, ahová szeretnénk, meg kell újuljon a gondolkodásunk és a cselekvésünk is.

Gyakori hiba, hogy megtörténik a célkitűzés, hatalmas a lendület, adjuk neki, mint a Shelby Mustang a négyszázkét méternek... na de a pilóta úgy akar vezetni, mint a T-modell az 1800-as években. Gyors sikerre ne számítsunk, de egy szédületes fejreállásra annál inkább.

A „Hülyeség hegye” és az útvesztő

A gondolkodás megváltozását viszont nem lehet tablettában bevenni. Az az úton haladva, a saját hozott mintáinkkal való fájó konfrontációk mentén jön létre – már ha ott merjük hagyni a „hülyeség hegyét”.

Sajnálatos módon nagyon sok esetben érkeznek meg emberek és rendszerek ahhoz a kínzó felismeréshez, mint egyszeri vándor az útvesztőben: "A teremburáját, innen indultam el!" Ez az érzés pedig felettébb kínos egy útvesztőben.

Mit lehet mégis tenni?

Megvizsgálni: vajon csináltam-e ma bármit is másként, mint tegnap?

Ha a válasz nem, akkor bizony nagy eséllyel csak körbejárunk, és a mérleg nem fog kevesebbet mutatni, a bankszámla sem többet. A kupához, éremhez, köridőhöz, gólokhoz, munkahelyhez, kilométerhez vagy úticélhoz nem erősen közeledtünk... viszont biztosan távolabb kerültünk tőle.

Cél, gondolat, cselekvés. Ha egyet meg akarsz változtatni, mind meg kell változzon. Egyébként jó nagy körben jutsz vissza a régihez.