Felgyorsított fejlődés: Kiment a divatból az emberáldozat?

Úgy élünk, mintha el lennénk késve. A gyermekeinket tömjük mindenféle okosító játékkal, fejlesztő eszközzel, különórával, extra szervezett tevékenységgel.

A cégek sokasága rövid távon gondolkodik. Az azonnali nyereség mentén feláldozzák a természetes fejlődés és növekedés útját, a rendszereiket feltöltve toxikus kapcsolatokkal és emberi dinamikákkal.

Fejlődés helyett: Érés

Szeretném, ha a fejlődés szót kicserélnénk az érés szavunkra. Ez ugyanis sokkal jobban szemlélteti azt, hogy a teljesítmény maximalizálásához időre és folyamatra van szükség.

A fejlődés szó tévesen értelmeződik: azt az érzetet kelti, hogy meg lehet sürgetni, lehet siettetni. Ami igaz is... csak nem következmények nélkül. Azért szeretem az érés szót, mert ott sokkal kézzelfoghatóbb a siettetés következménye. Mindannyian ettünk már erővel érlelt gyümölcsöt: kinézetre lenyűgöző, viszont ízre kiábrándító.

Pont ilyen az, mikor egy gyermek, egy cég, egy szervezet érését erőből megsürgetjük. Kívülről lehet, hogy impozáns eredmények látszanak, viszont a kóstolásnál – mikor meg kell enni, konkrétan nyereséggé tenni a pillanatot – nagyon keserves ébredések jönnek.

Minden lépésnek megvan az ideje

Egy gyermeknek, felnőttnek, sportolónak, csapatnak, szervezetnek és cégnek van egy természetes fejlődési dinamikája, és ahhoz mérten minden pillanatnak a megfelelő lépései és szükségletei. A leggyorsabb haladás akkor tud létrejönni, ha tudatosan, minden pillanatban megadjuk számukra azt, ami ott és akkor nekik szükséges. Hogy azt feldolgozva, magukba építve eljussanak a következő szintre.

Gyakran történik meg, hogy a rendszerszintű, átfogó gondolkodást lecseréljük egy fókuszált, pillanatnyi eredményt értékelő nézetre. (Sok coach is elköveti ezt a hibát.) Rövid távon elkezdenek felgyorsítani folyamatokat, de nem veszik figyelembe, hogy ez más, szükséges folyamatok kárára tud csak megtörténni. Igen, rövid távon eredményt érnek el... viszont az elérhető maximumot lekorlátozzák ezzel.

Személy szerint nagyon sajnálom azokat a történeteket, amikben azzal kell dolgozzam, hogy több volt bennük, és nem tudott kijönni. Sajnálom a cégeknél a meg nem keresett profitot, az el nem ért fejlődést. Sokkal könnyebb időben pont azt megtenni, amit a pillanat megkövetelne, és tudatosan végigvinni a röppályát, mint utólag elszámolni a veszteséget és egy újabb röppályát találni.

Vajon hány gyermeket, munkást, céget, szervezetet áldozunk még be rövid távon? Megvan a röppályád. Ismerd meg és járd be! Ennyire egyszerű.