Rejtett kényszerpályák: Körök a szopórolleren

Én kérek elnézést a nyers megfogalmazásért. Vigyázat, kíméletlenül őszinte sorok következnek, aki nem bírja, inkább ne olvassa!

Hatalmas tömegek álmodnak szabadságról, a saját kezükbe vett életről, döntésről és sikerről. A legjobban jövedelmező piaci szegmensek rájuk építenek, mert őket úgy lehet kirabolni, hogy szinte kérik.

A szabad döntés valósága egy hajszállal előzi meg a Loch Ness-i szörnyet. Sokan hiszik, hogy látták, sőt még fényképet is készítettek róla, viszont ha találkozni szeretnél vele, újra és újra csalódnod kell.

A menő "roller"

Fájdalmasan kijózanító és egyben izgalmasan szórakoztató felismerni a rejtett, kötött pályáinkat, amik megbújnak a döntéseink és választásaink mögött.

A kíméletlen igazság az, hogy mindannyian összeraktunk magunknak egy csinos és menő „szopórollert”, amit boldog fájdalommal nyomunk eszeveszetten.

Ha szerencsések vagyunk, inkább előbb, mint utóbb megakasztja egy törés a kerekét, és elképesztő nagyot alakítva repülünk le róla. A földetérés fájdalmában kapunk esélyt, hogy leporoljuk magunkat, és jobban szemügyre vegyük, min is utazunk éppen. Mi az, amit ilyen szélsebesen tolunk eszeveszett erővel.

Nagyon szeretném azt mondani, hogy könnyedén le lehet szállni erről a szerkezetről, viszont azt tapasztalom, hogy valaminek ki kell tépnie a kezeink közül egyszer, s majd ezután kezdünk azon dolgozni, hogy ne pattanjunk rögtön ismét nyeregbe.

A keskeny út

Van egy nagyon keskeny út, de igen kevesen járnak rajta. Nem, nem azok, akik nagy kőépületekbe járnak vagy szónokolnak.

Ez az út azoké, akik nem érzéstelenítik el magukat. Hajlandóak nap mint nap saját érzéseik terhét viselni és megélni. Nem hazudják, hogy nem is annyira kényelmetlen számukra teljesítmény- vagy megfelelési kényszerbe csúszni, elkerülni egy szükséges konfliktust, lenyelni, elmenekülni. Tudnak korrektül bánni a bennük keletkezett haraggal – azt nem nyomják el, hogy majd véletlenszerűen ráöntsék valakinek a nyakába.

Egyre többet lehet hallani, hogy „szopóroller-mutogató” találkozókat szerveznek. Jaj, elnézést, a közhasználatban "önismereti tréningeknek" hívják őket. Sajnálatos módon ezek az alkalmak inkább egy kiskedvenc-simogatóhoz hasonlítanak, ahol cukin motivációt adnak egymásnak, hogy "nem is olyan gáz ez a roller". Ezzel erőt adva, hogy nyomják a rollert a nagy törés felé.

Döntési szabadság

A jó hír, hogy képtelenség, míg a világ s két nap, rollerezni. Az is megnyugtató, hogy nem szükségszerűen halálos, de akár ezt az opciót is lehet hozzá extrában kérni.

El lehet oda jutni, hogy már csak időnként, nemes nosztalgiával, tudatosan választva fordulunk vele egy kört, hogy emlékezzünk, miért is tettük a sarokba porosodni. A keskeny úton haladóknak érzelmekben gazdag napot, a rollereseknek pedig széles vigyort és jó szelet!