Magunk teremtette csapdák: "Nekem mindenért keményen meg kell küzdenem!"

Sok ember él azzal az érzéssel, hogy számára nincs könnyen szerzett siker, csak a véres verejtékkel haladhat a céljai felé.

Külső szemlélőként és kísérőként gyakran találkozom azzal az ellentmondással, hogy bár rendelkezésre áll egy hatalmas tehetség és képesség, mégsem ennek megfelelő ütemben halad a kliens.

A belső szabotőr működése

Vágyszinten ott él benne a tehetségének megfelelő státusz és pozíció, kognitív szinten tudja is, hogy képes rá... ugyanakkor mégis a döntő helyzetben bizonytalan.

Sokat tököl, választ önmaga számára előnytelen utakat, vagy szegődik erős, de kevésbé tehetséges ember mellé, hogy "ő törje az utat". Itt viszont nem az az út "törik", ami neki teljesen kedvezne.

Az esetek döntő többségében egy külső, tanult tiltás működik ilyenkor az ember lelkében. Ez egy szűnni nem akaró hitetlenségben ölt testet, ami félelemmel tölti el, és ez vezérli a cselekedeteit anélkül, hogy ez tudatos lenne.

A "használók" svédasztala

Ilyenkor csapdákat, útvesztőket, titkos próbákat hoz létre önmagának az ember, hogy bizonyítsa: érdemes arra a jóra, amit elérhet. Titkon abban reménykedik, hogy a külvilág majd értékeli ezt a spártai mutatványt.

A külvilág viszont egészen mást lát! Egy tehetséges, azonban vergődő ember látványa bontakozik ki a nézők előtt. Ez pedig a manipulátorok számára olyan, mint a vendéglőben a svédasztal, korlátlan fogyasztási jeggyel. Sokkal inkább a “használókat” vonzza, mint a korrekt segítőket.

Ennek is megvan a maga rendje, ugyanis ezek a találkozások adják a kijózanító pofont: Ember, ne bolyongj a saját útvesztődben, haladjál!

Élsz vagy rajzolsz?

Valahol a teremtés szerető gondoskodása mindig kíséri a teremtményt, folyamatosan késztetve, hogy úton maradjon. A szabad akarat fantasztikus találmány. Akár arról is dönthetsz, hogy nem rajzolsz több útvesztőt, hogy megkapd azt a dicséretet, amit egykoron kellett volna, és még most is hiányzik.

Ez ennyire egyszerű! Ha elhiszed, igen. Ugye nem hiába van leírva a mustármag s a hit viszonya.

Paradox módon vagy saját útvesztőnket rajzoljuk, vagy megéljük önmagunkat és a hozzánk tartozó utat. Élsz vagy rajzolsz, így is, úgy is haladsz, csak az egyik élvezetesebb, a másik pedig fájdalmasabb.