Önérzet és önértékelés: A sportoló két lába

Ha szeretnénk gyorsan szaladni, nem árt, ha van hozzá két lábunk. És amennyiben azok egyazon hosszúak, azt már bizony ideálisnak is mondhatnánk.

Az utánpótlás-nevelésben erős hangsúlyt kap a fizikai erőnlét, a technikai tudás. Már kisebb súllyal a táplálkozás is előkerül. A mentális felkészültség pedig valahol a sor végén kullog. Az pedig igazán teljességgel sci-fi, hogy az önérzet és önértékelés párhuzamát hozzákapcsoljuk a profi sportolóvá neveléshez.

A székely aszinkronitás

Mindeközben Székelyföldön vetünk néhány kecskebuktát a sikeres célba érkezés előtt, pont ennek a kettőnek az aszinkronitása miatt.

Istennek hála az önérzettel semmi baj nincsen, abból jut elég mindenkinek (is). Külső szemlélő számára olykor már-már irigylésre méltóan sok, viszont legyen ez az ő baja.

Na de… a másik lábnál kezd a történet elromlani. Ugyanis le van maradva, valahogy nem kap elég tápot a növekedéshez. Jobb lesz vigyáznom, hogyan fogalmazom, mert a „tápos” dolgok ezen a vidéken rendelkeznek némi pejoratív felhanggal.

A "LeTeremtés" pedagógiája

Vajon miként történhetett, hogy az önértékelés lemaradt, mint hó végén kocsmában a borravaló? A történelem szeszélyes keze hogy, hogy nem, ritkán simogatta s gyakran ütötte e vidéket. Ha maradni akartak, hát hozzákeményedtek, s őrizték a nemzetet.

Mintha a viharos élet hangos zavarába beleveszett volna a dicséret, s csak maradt a hangosabb LeTeremtés. Ezzel kialakult a nevelés alappillére: "Ha mindent jól csinálsz, fiam, az természetes."

Úgy-ni, a régmúlt idők háborús időszakában volt ebben jó adag ráció, mert a hiba könnyen az ember fejébe kerülhetett. Viszont ma már, ha olykor megbicsaklik a matek, nem fejetlenül ér haza a nebuló…

Talán itt foghatták ki az önértékelés vitorlájából a szelet. Ő könnyes búcsút intett a távolodó felé, s innentől kezdve csak bottal üthette az önérzet nyomát – már ha megkapta egyáltalán.

A bicegő sportoló és az igazságtalanság

Nézzük, ez a lábatlankodás hol ér utol bennünket. Mindenképpen csakis ott, ahol a legjobban fáj. A fiatal sportoló minden számára igazságtalannak ítélt helyzettel sokkal nehezebben tud birokra kelni.

Miért? Mert az a fránya igazságtalanság az önérzetet támadja. És mikor az hirtelen megrövidül, ösztönből a másik lábra (az önértékelésre) terhelne. Viszont az lemaradt, mint a segédcsapatok a mohácsi vésznél.

Így zökken egy akkorát, hogy a fogai ingyen vágják a téli mintát a fogvédő gumiba, majd érkezik az indulat, mint évszakhoz illően Csíkban a sűrű köd. Ebben az állapotban a szentek is alábbszállnak, csokorba nem szedhető szóvirágokkal temetve a sikert.

Márpedig folyamatosan keresni az összevissza guruló pirulákat nem az a „jó”, amire igazán vágyunk. Viszont a sikereink legalább tisztességgel el tudnak porladni tőle. Röviden összefogva: ez az aszimmetria a sikeres önérvényesítésnek tesz keresztbe.

A megoldás: Vágjuk le a hosszabbikat?

Mit tehetünk ez ellen? Adja magát a gyors és egyszerű megoldás: vágjuk méretre a hosszabbikat! Ne csak egy fél lába legyen, hanem stabilan nulla! Így legalább jogosan lehet a pálya mellől 120 decibellel irányítani azt a sok falábút.

Hogy ez nem az a játék? Hogy itt élő és érző gyermekekkel és fiatalokkal van dolgunk? Jaj, akkor csak kell legyen más megoldás is.

Szülőként, tanárként, edzőként, felnőttként újra kell tanuljuk a dicséret képességét. Lehet, új szemüveget kell vegyünk, hogy észre tudjuk venni a gyermekben lévő lehetőséget és jóságot. Még az a szörnyűség is megeshet, hogy előre – még egyszer leírom: ELŐRE – oda kell adjuk a bizalmunkat neki.

Képzeljék maguk elé azt a fiatal sportolót, aki két lábbal határozottan áll, és szívvel-lélekkel örvend annak, amit csinál. A székely gyermeket (is) csak egy „fél” láb választja el ettől! Vajon nem lenne érdemes segíteni azt kinöveszteni neki?

Ha a hidegebb tudomány is érdekel

Hogy a nehéz dolgokról beszélni merjünk, és a kényes kérdést ki is mondjuk, asztalhoz hívtuk a humort és a metaforát — hadd legyen emészthető, ami amúgy szúr. De egyik kép sem a levegőből kapaszkodik: mind a tudományban gyökerezik. Ha kíváncsi vagy a hidegebb, józanabb kutatásra a szóvirágok mögött, alább a lista. Így a mesét nem törjük meg — de a fedezetét sem hallgatjuk el.

Kamins, M. L., & Dweck, C. S. (1999). Person versus process praise and criticism: Implications for contingent self-worth and coping. Developmental Psychology, 35(3), 835–847. https://doi.org/10.1037/0012-1649.35.3.835

Mueller, C. M., & Dweck, C. S. (1998). Praise for intelligence can undermine children's motivation and performance. Journal of Personality and Social Psychology, 75(1), 33–52. https://doi.org/10.1037/0022-3514.75.1.33

Kernis, M. H. (2003). Toward a conceptualization of optimal self-esteem. Psychological Inquiry, 14(1), 1–26. https://doi.org/10.1207/S15327965PLI1401_01

Crocker, J., & Wolfe, C. T. (2001). Contingencies of self-worth. Psychological Review, 108(3), 593–623. https://doi.org/10.1037/0033-295X.108.3.593

Baumeister, R. F., Smart, L., & Boden, J. M. (1996). Relation of threatened egotism to violence and aggression: The dark side of high self-esteem. Psychological Review, 103(1), 5–33. https://doi.org/10.1037/0033-295X.103.1.5

Mosewich, A. D., Crocker, P. R. E., Kowalski, K. C., & DeLongis, A. (2013). Applying self-compassion in sport: An intervention with women athletes. Journal of Sport & Exercise Psychology, 35(5), 514–524. https://doi.org/10.1123/jsep.35.5.514