Néhány korty Kotty...

Nehéz megmondani, hogy én kapaszkodom a csészébe, vagy az hurkolódott a kezemre, valahogy együtt nézünk farkasszemet a kedvelt feketénkkel.

Ebben a pillanatban a kávéval ritka biztonságot érzek, pontosan tudom, mi az, amit a kezembe tartok, ismerem, mi megy le a torkomon. Hol, ki, milyen körülmények között termesztette, szüretelte, megkapta-e tisztes bérét a munkás, ki dolgozott vele. Tudom, miként készül a Blend, vagyis a vegyített, kevert kávé...

A biztonság felbecsülhetetlen kincse

Felbecsülhetetlen kincs ez a biztonság. Ma, amikor annak eszméje hódít, hogy a jólét árába belefér az ismeretlenek szenvedő nyomora – lassan már a szomszédé is, csak nekem menjen a szekér. Kivételes kincs számomra, ha olyan dologhoz jutok hozzá, amihez nem tapad méltatlan vér és verejték.

Azt mondják, a kiontott vér az éghez kiált... elfeledett Ábelek kizsigerelt lehelete lengi körül a birtokolt tárgyaink 99%-át. Nincsenek illúzióim, kényszerű tettestárs vagyok: bármennyire is kerülném, magam is fenntartom ezt a rendszert.

Pusztán pillanatok vannak, mikor teljes biztonságban lehetek, hogy most azzal, amit fogyasztok, nem a szenvedéshez, hanem a tisztes élethez tettem hozzá egy aprócska építőkövet.

Az igényesség és az aszkézis között

Mielőtt rám is köveket dobálnának, s a képmutatás billogját sütögetnék a hátamra: jól érzik az olvasók, szeretem az igényes, szép és minőségi ruhát, ételt, autót és életet. Nem, nem hirdetem, hogy a zsákruhába járós aszkézis az egyetlen üdvözítő út. Számomra szükséges a szenvedély mellett a szépség és igényesség is – viszont nem minden áron és nem minden mennyiségben.

Kutatok folyamatosan azon kivételes dolgok után, amik létrejöttükben az életet szolgálják, hol tisztes munkáért tisztes fizetést adnak. Keresem az értékteremtőket, hogy legyenek ilyen reggeli pillanatok, mikor nyugodt szívvel és lelki békében gondolkodhatom arról: én fogom a bögrét, vagy a bögre ragadott meg engem?