A köztes állapot: A hajnal előtti legsötétebb időszak

Sok szó esik az elfojtásról és annak hatásairól, a változásnak való ellenállásról. Ugyanilyen sokat beszélünk arról, hogy mennyire felszabadító maga a bekövetkezett változás.

Két világ között rekedve

Viszont van egy köztes állapot, a hajnal előtti legsötétebb időszaknak nevezném. Amikor az egyén már elindult a változás felé, megtörtént a szembenézés a belső világának démonaival és a saját szenvedéstörténetével... viszont az ezeket működtető múltbeli erők és szerződések még nem lettek felbontva, mert idő kell az érvénytelenítésükhöz.

Ebben az időszakban az ember ott ül a darabokra hullott életével, és próbálja szétválogatni a saját és mások rá vetített hazugságainak élesen szúró szilánkjait a saját valós és csodás személyiségétől.

Már tisztán érzi azokat a helyzeteket, mikor visszaélnek vele, viszont ereje még nem biztos, hogy van szembeszállni velük. Érzelmi szinten sok esetben még mindig az önhibáztatás jön, a megfelelési kényszer. Azért, mert esetleg most már kiizzadt magából egy nemet, ő a rossz, mert a másik most szomorú. (Gyakori érzés ez azoknál, akiket gyermekként érzelmileg zsaroltak, így kontrollálva őket).

Jobb lett volna hazudni?

Két oldal közé szorultak ilyenkor, és hatalmas nyomás alá kerülnek. Biztos sokan felteszik a kérdést: ha ez így van, nem jobb mégis inkább hazudni, folytatni és maradni?

Rövid távon kényelmesebb. Viszont hosszú távon, majd mikor utolér a psziché által kiváltott betegség, mint következmény, az sokkal pusztítóbb tud lenni és gyakran halálos is.

A köztes állapot egy érzelmileg labilis és nagyon intenzív átmeneti szakasz, amiben a régi kötöttségek a gyász folyamatában elengednek, és az új működés pedig erőre kap és megszilárdul.

Van-e mégis valami jó ebben a periódusban? Van!

• Dinamikus sodródás: Ez nem egy statikus állapot. Amikor döntöttünk a változás mellett, felvontuk a vitorlát, abba belekapott a szél, és visz bennünket. Tehát ha úgy is érezzük, hogy minden erőnk odavan, és nem tudunk mást, csak ülni és sírni, ettől még a hajónk halad!
• Az irányítás átértelmezése: Bár egyértelműen kiragadja a helyzet a saját kezünkből az irányítást, közben felfedezzük: annyi kontrollunk van, hogy a sebességet befolyásoljuk. Ha leengedjük a vitorlát, lassulunk, ha felhúzzuk, gyorsulunk. Így alakítva ki azt a tempót, ami nekünk jó.
• Határhúzás: Megtanuljuk a határok meghúzását és a NEM kimondását. Valamint jól be is gyakoroljuk ezeket.
• Új visszajelzések: Elkezdenek megjelenni olyan helyzetek és emberek, amikből minket értékelő, megerősítő visszajelzések érkeznek hozzánk, és elindul ezek elfogadásának és beépítésének munkája.

Röviden összefoglalva: ha változtatsz, lehet egy olyan átmeneti időszak, amikor úgy érzed, rosszabb, mint előtte, és azt mondod, de jó lett volna bele sem kezdeni. Mégis ez lesz életed legmeghatározóbb állapota. Itt olyan kincseket lelhetsz, amivel királyként élhetsz majd utána.

Hogy kinek meddig tart ez az állapot? Az attól függ, milyen magasra vonod fel a vitorlát, mekkora sebességet bírsz el! Viszont ez nem verseny! Itt nem másokkal küzdesz meg, hanem magaddal, önmagadért. Ennek az időszaknak pont az a lényege, hogy megtaláld azt a sebességet, amivel te boldogan vitorlázol, és nem szorongva, görcsösen kapaszkodsz.