Még hogy érzelmi intelligencia... Csak nyomod itt a drámát!

„Érzelmekről beszélni illetlenség, sőt, a másikkal szembeni rosszindulatú agresszió. Hogyan is képzelheti bárki is, hogy szembenyomja velem a saját elfojtásaimat? Ügyesen nyeljed pubi, nehogy már csak az én szerveim rákosodjanak…”

Az Isten nem ver bottal, helyébe ad pár olyan nyavalyát, amivel félpercenként öleted meg szégyennel a felmenőidet, Ádámig visszamenőleg. A Teremtő mikor rajtam fabrikált és a szenvedélyt töltötte belém, erőst megbillent a keze. Mert azt a passiót is megkaptam, amit majd csak később teremtett volna.

Egyesek szerint esős évszakban is erdőtüzet tudok okozni. Mindenesetre a drámakirálynő hozzám jár különórákat venni. Ehhez társul egy vajdasági, erőst nyílt és konfrontatív folklór. S hogy a bajom még meggyűljön, ezzel a fogyatékkal Székelyföldön próbálom nem „kikapni a laskámat”.

A fogadó fél torzítása

Szeretném, ha csak olvasnom kellene a „szakmát”, és nem gyakorlatba ültetni. Mert papíron minden gyönyörűen egyértelmű, az életben pedig csúnyán zavaros.

Első lépésben nem vagyunk hozzászokva, hogy nyíltan és minden hátsó szándék nélkül valaki elmondja az érzéseit, szükségleteit, és a mi hatásunkat őrá.

A fülünket arra szocializálták sok esetben, hogy különösen érzékeny legyen annak befogadására: miben is nem vagyunk mi jók. A gyermekkorban megélt "szeretve kontrollállak", minden szóban rettegve keresi: „jaj, miben is hibáztam most, amiért anya/apa szomorú, dühös lesz?”

Fülünk eme prekoncepciója eleve szelektálva fogadja be a felénk áramló információkat. Ezt nevezzük a fogadó fél torzításának.

„Ez a szerencsétlen csak nyomja, mint süket a csengőt”

Na szóval, ha az érzelem-kifejezés találkozik a hallási prekoncepcióval, könnyen érezheti a fogadó: na, most itt megint dráma van. Ez a szerencsétlen csak nyomja, mint süket a csengőt, hogy velem baj van, nem vagyok jó neki... én meg lehúzódom. „Drámázik itt, mint a szaros kölök. Keresek valakit, aki pozitív energiával tölt meg.”

Hol csúszik el itt a történet? Mindkét félnél!

Mert az érzelem-kifejezés nem egyenlő az érzelmi intelligenciával, a hallási prekoncepció pedig nem egyenlő az empatikus észleléssel.

A közlő felet elviszi a saját érzelmi sodrása, a fogadó pedig saját gyermeki prekoncepciói mentén próbálja érteni a mondandót. Na neee, akkor most ki a hibás? Nincs hibás, csak szenvedés. OH NA, elégtételt akarok. Igen? Az most kifogyott.

Az Érzelmi Intelligencia a gyakorlatban

Mégis, miként tud ez működni a valós életben? Kell hozzá legalább egy érett, kellő önismerettel rendelkező felnőtt, aki tisztán rálát, mikor sodródik bele a gyermeki szerepeibe. (Ideális, ha kettő ilyen van.)

Amikor érzelmileg bevonódsz, rögtön gyermek leszel. Ez ellen semmit nem tudsz tenni, az emóció az erősebb. Ha be tudod azonosítani: „Jaj, megint ötéves vagyok és iszonyúan félek”... időt tudsz kérni. Nyomni egy STOP gombot.

Két mély levegő után már meg lehet osztani: „Te, engem úgy felcsavart ez, mint kürtőskalácsos a tésztát a vásári forgatagban.”

Valahogy így megy az érzelmi intelligencia a gyakorlatban. Először meglátom magam, majd a másikat, és képes vagyok időt kérni… Miként lehet stabilan ilyen állapotban maradni? Küzdelemmel. Izomból nem megy.