Szervezetfejlesztés
Pörgetjük a dopamint, mint falunapi körhintás a szórakozást kereső gyerekeket, csak hogy a negyedéves bevételi mutatók magasabbra kússzanak, mint előző vasárnap a templomi búcsú perselypénze. A Tech óriások arra építik az üzleti modelljüket, hogy az emberi elme egy végtelenségig, skálázhatóan kizsákmányolható szerv.
Abban hisznek, hogy az ember minden leépülés és szétesés nélkül ott tartható a villódzó képernyő előtt, hogy klikkeljen, vásároljon, és nagyon durván ráfüggjön az elébe tolt virtuális valóságra. Annyira biztosak ebben, hogy a még meg nem keresett profitjukat is hajlandók betolni ebbe a gépezetbe, az elcsábított befektetők minden megtakarításával karöltve.
Vajon igazuk van, vagy egy orbitális bakot lőttek ezzel az aranytojást tojó tyúk projekttel?
Kávéházi suttogások szintjén a pszichével foglalkozó szakma már elkezdte összerakni a mozaikot. Egyre élesebben rajzolódnak ki az adatok: amióta fellendült a dopamin-klikkvadászat őrülete, a szorongásos, depresszív és mentális összeomlások száma kilőtt, és éppen most áll pályára valahol a Plútó magasságában. Viszont rém illetlen dolog lenne erről nyíltan beszélni. Ezzel ugyanis előre elköltött dollárbilliók jövőbeni realizálódási esélyeit firtatnánk. És ahol ennyi pénz reménye összpontosul, ott az észérvek pont olyan kevésnek bizonyulnak, mint 2008-ban a józan objektivitás a bankszektorban.
Szóval egy egész segítői iparág épült arra, hogyan tartsuk a dopamin- és jutalomfüggőket még éppen az összeomlás határán innen, de semmiképp se túl. Mert ugye egy összeomlott elme nem klikkel, nem vásárol, és nem termel – legalábbis hasznot a platformoknak biztosan nem.
A kérdés itt most csak annyi: meddig lehet még ezt a biciklit tovább tolni? Mennyit bír el még a psziché?
Sajnos azt kell mondjam: semennyit. Már most is egész csinos extraprofitot hozunk össze a gyógyszergyárak kedélyjavító és szorongáscsökkentő iparágának. Mielőtt beleszaladnánk a nagy, gonosz mesterséges intelligencia képébe, és megjelennének a halálos gépek a lelki szemeink előtt, szeretném kivenni ezt a mumust a képletből. Az igazi probléma a téves alapokra helyezett üzleti modell. Mindig itt száll el a történet, pont úgy, mint a bombabiztosnak hitt lakáshitel-csomagoknál.
Az elménk az a csodálatos szerv, amire soha nem látott hasznot akartak építeni, anélkül, hogy komolyan vizsgálták volna a mellékhatásokat. Pedig ha leporoltak volna egy-két szakirodalmat arról, hogy milyen "vidám és előremutató" társadalmi fejlődés következik be akkor, amikor tömegeket tesznek szer- vagy egyéb függővé, sejthették volna, hogy a matek nem fogja kiadni azokat a szép reményeket, amiket a befektetők elé toltak a papíron.
Most akkor hátradőlve végig fogjuk nézni, ahogy egyre jobban leépül az elménk, és egyszer csak tömegével jelennek meg az összeroppanások, már a tagadhatatlanság szintjén? Egyelőre ez az irány, és sokkal közelebb vagyunk a falhoz, mint a probléma kezdetéhez.
A Tech óriások vízválasztó elé értek – bár a nagy fejlesztési mámorukban ezt még valószínűleg nem is sejtik. Két út áll előttük. Vagy tovább sajtolják a függő elme vészesen fogyó stabilitását, és beleállnak a földbe... vagy stratégiát váltanak. Elmozdulnak egy integrált, önmagát megismert, stabil elme teremtő virágzása felé. Ennek az elmének a korlátai és a teljesítménye egészen máshol vannak, mint egy szorongó, függő idegrendszernek. Ebben az új modellben a hosszú távú profit mérhetetlenül nagyobb, a függőség pedig drasztikusan kisebb. A kockázat látszólag nő – hiszen manipuláció helyett valós értékeket kellene adni –, de valójában ez az egyetlen esélyük a túlélésre.
Azt kell mondjam, az alapanyag – a végtelen potenciállal bíró emberi elme – választása zseniális. A felhasználás módja az, ami sántít. És nem is kicsit.
Amelyik Tech óriásnál először bekattan a felismerés, hogy a leépítés helyett segítsen az elmének elnyerni az integrált szuverenitását, az mindent visz. Ezzel ugyanis olyan szintű, zsigeri és lojális elköteleződést ér el, hogy a felszabadult ember önszántából az ő platformját fogja választani a saját kibontakozására és teremtő erejének megélésére.
Ha pedig erre a szimbiózisra felhúz egy okos, jutalékos rendszert – vagyis minden, a platform segítségével létrehozott valódi érték után beszedi a maga sarcát –, onnantól kezdve nemhogy piaci előnyt szerez, de a "világuralom" megszerzése egy vidám, vasárnap délutáni sörözéssé válik számára. Olyan mértékben fogja felpörgetni a nyereségszámlálót, hogy még arra a fejlesztésre is korlátlan forrása lesz, amit ma még ki sem találtak.
Viszont fel lehet-e ébreszteni a pénz bűvös mámorában tobzódó óriást? Eddig erre nem nagyon volt példa a történelemben. Csak a totális összeomlás szélén sikerült keveseknek az ébredés, a többség pedig úgy veszett oda, mint a 2000-es évek elején az internetes cégek zöme a dotcom-lufi pukkanásakor. Szóval az óriásoknak be van töltve az az irdatlan nagy maflás, amitől tucatjával fognak padlót fogni.
Nekünk, kis embereknek pedig marad addig néhány doboz Xanax... remélem, jut mindenkinek belőle.
U.I.: Aki abban ringatja magát, hogy a tech óriások bizony a tengerentúlon vannak, és a mi kis szerény Balatonunk körül nincs mit foglalkozzunk ezzel a kérdéssel, az Geszti Péter minden intése ellenére házhoz megy a pofonért. Mert lehet, hogy léptékben és bevételben jóval kisebb tétekben játszanak hazánk tech (és nem tech) óriásai, de a kizsákmányoló modell hajszálpontosan ugyanaz.
Mélyfúrás — a heti mélyfúró levél
Ha szeretnél ilyen mélységű írásokat e-mailben, iratkozz fel a Mélyfúrásra:
Feliratkozom a Mélyfúrásra