Olyan a kapcsolatunk, amilyet megengedünk magunknak…

Szeretett szülőföldem alapbölcsessége a párkapcsolatokra nézve a következő: „Ki milyet szakajt, majd olyat szagolgat.”

Folyamatosan találkozni a neten nyílt levelekkel, burkolt ultimátumokkal, amelyekben az „áldozat” a közhöz fordul panaszosan, elégtételt remélve. Ezek az írások olyan indulatmentesek, objektívek, mint amikor sírva toporzékolunk, és közben azt kiabáljuk, hogy "de nem vagyunk idegesek!"

A kommentszekció pedig ráharap, mint a szomszéd macskája a teraszon hagyott kajára. Így mehet az igazságkeresés, pedig az, tudjuk, többnyire odaát van.

A százszázalékos áldozatszerep vége

Felnőtt emberként már – a Btk. tételeit kivéve – kevés terünk van a százszázalékos áldozatszerepre, többnyire felesben osztozunk a felelősségen.

Vannak örök klasszikusok, mint például az alkoholizmus. Köznapi értelemben egy elvetemült alkoholfüggő férfi és egy szerencsétlen női áldozat kapcsolatát értjük alatta. Szakmailag nézve az alkoholizmus sok esetben egy rendszerszintű játszma, ahol két függő (egy szer- és egy társfüggő) közös érdek mentén teszi pokollá gyermekeik életét. Van egy nyílt és egy passzív agresszív figura a történetben, a százszázalékos áldozat pedig a gyermek!

A mi 50 százalékunk

Mielőtt a lincselés elindulna, vagy éppen mutogatnánk, hogy az áldozat a hibás, töprengjünk el egy kicsit: mi készteti a nőt, hogy az első pofon után helyben várja a másodikat, harmadikat…, századikat? Vagy a pénzautomatának használt férfi miért is nem bont szerződést visszaélő „kliensével”?

Előrébb pörgetem a történetet: miért megyünk bele egy ilyen kapcsolatba? Mert nem tudjuk a kezdetén?

Pedig már az elején vannak jelek, csak nem akarjuk meglátni. Mert ugye, ott a rózsaszín köd... vagy a tudattalan késztetés, hogy "elég szar legyen ez a végére".

Ne legyél a saját magad ellensége

Mielőtt magunkra kapnánk az áldozatszerepet, érdemes végiggondolni: mi vajon mivel járulunk hozzá, hogy a pillanatnyi állapotunk jó sz@r legyen?

Mit keresünk az ikszedik alkoholista mellett ismét? Vagy miért erőlködünk, hogy szeressenek végre? Miként lehet az, hogy egy ordas nagy monokli néz vissza a tükörben most is?!

Aki bánt, hanyagol, az nem szeret! Ha maradunk, csak újabb esélyt adunk, hogy a fájdalmak ismétlődjenek. Az ötven százalékunkban benne foglaltatik, hogy megköszönjük a közreműködést, és keresünk egy olyan partnert, akivel a kölcsönös szerződést a szeretet, és nem a szopás alapjaira lehet építeni.