A lufi-élet ára: Miért akarunk teleportálni a sikerbe?

A lufi szép, színes, nagy és repül is... de tiszta gáz a belseje.

A világ kidobta a köztes állapot örömét. Ha nem vagy még "kész", lúzer vagy. Most kell, érted, most azonnal, de rögtön!

A természetben ott az érés spontán, rendezett folyamata. Minden időben történik, azért a pillanatnyi állapot tökéletes a maga tökéletlenségével, éretlenségével. Nem is kell szorongásoldót szednie az almának, hogy június derekán még kicsit zöld és fanyar.

Az akceleráció illúziója

Mi viszont felfedeztük, hogy létezik akceleráció. Micsoda? Felgyorsulás! Fizikai és pszichés érésünk is egyre nagyobb tempóban gyorsul, viszont itt is van idő, még ha egy kicsit rövidül is, de nem szűnik meg.

Miközben néztünk és gyönyörködtünk a felfedezésünkben, lelkünk sötét zugából előkúszott a kapzsiság, és azt suttogta: lehet hármasával venni a lépcsőt felfelé. Ma pedig ott tartunk, hogy egyenesen teleportálódni szeretnénk a két létállapot között, mindegy mennyibe is kerül.

Mi ennek az ára?

A folyamatos, csillapíthatatlan szorongás. Hogy jön a tű, kipukkad a lufi, és maradunk a nagy semmivel…

Lelakott életek és kapcsolatok

Azelőtt történnek meg velünk a dolgok, mielőtt készek lennénk azok örömteli, korrekt, biztonságos használatára. Ezért többnyire nem is tudjuk hosszútávon megóvni őket. Lelakjuk, elfogyasztjuk, majd kidobjuk, jobb esetben egy szegényebb régiónak átpasszoljuk a „szemetünk”... És ez nem csak a tárgyi dolgainkra igaz. Hasonló a helyzet kapcsolati szinten is.

Létrejött egy folyamatos türelmetlenség, önmagunkkal szemben is. Úgy érezzük, el vagyunk késve, lemaradtunk, előrébb kellene tartsunk, nincs időnk. Különben is azonnal kell, kifizetem, átszabom, beveszem, elszívom, megcsalom – csak ugorhassam át, gyorsíthassam fel azt a hosszú, fáradságos időszakot, míg megérek rá.

Nem célom, hogy felsorakoztassam, milyen iparágak épültek erre, akik számára létkérdés, hogy ez a működés továbbra is fennmaradjon. A világot nem lehet letéríteni erről az útról, túl sok a mögöttes érdek, aminek a nyeresége ehhez a modellhez van kötve.

Mit lehet tenni?

Egyénileg és kisközösségileg (például családban) dönthet úgy az ember, hogy számára a természetes érés az az út, amit végig szeretne járni. Végiglépdeli a lépcsőket, és minden pillanatát élvezi a maga kínzó tökéletlenségével együtt.

Vállalja, hogy a külső világhoz mérten rövid távon elmarad. Kisebb lesz a vagyona, "kevesebb" és alacsonyabb színvonalú az élete, nem a pillanatnyi legmenőbb autót vezeti, ezzel pedig a másodrangú, "követőtábor nélküli" címkét kapja. Hosszú távon pedig, mikor beérik, megkapja, hogy milyen gazember, és "neki könnyű", mert biztos ő is csak egy lufi. Tehát ha van sapkád, azért, ha nincs, akkor meg azért...

A döntés nyeresége

Mit nyer az ember ezzel a döntéssel?

Hogy ha megszúrják egy tűvel, az csak fáj, de nem robban széjjel az élete. Az öröm, a gyönyör, a szenvedély nem megvett, szerzett portéka lesz, hanem természetes velejárója a mindennapjainak.

Izgalom, nyomás, vágy marad. Viszont eltűnik a türelmetlenség, a "nem jó helyen vagyok", a "nincs időm", "nem vagyok elég jó" érzése.

Viszont, nincs rögtön, most és azonnal!