Carpe diem: Ragadd meg a napot! (A szenvedés kultuszán túl)

Talán az idei év utolsó napsugarai melengetik az arcom. Látszatra csak lopom a napot, ülök a parkban a rozsdaszínű levelekkel borított fövenyen.

Lehulló falevelek neszét lehet hallani, ami belevegyül a patak zúgó csobogásába, gondolataim között bújócskázik egy téma. Ama bizonyos fejbéli kerekek a „Lehetőség” fogalmával játszanak, forgatják, őrlik, valami esszenciát igyekeznek kinyerni belőle.

Haj, Kelet-Európában olyan kényelmetlenek a parki padok, mintha direkt büntetnék azokat, akik időt szeretnének tölteni rajtuk. Nem lehet számunkra kényelmes az élet. Nem szabad ennyi jó érzést megengedni: meleg napsütés van november elsején, jó levegő, park és vízcsobogás... még mit nem! Valami kell, hogy törjön, bökjön, kényszerítsen.

Magyar ember szenvedés nélkül már nem is magyar...

Az érdemtelen öröm bűntudata

Vajon tudunk élni a lehetőségeinkkel? Szabadok vagyunk megragadni a napot? Tehetjük azt, ami számunkra nyereséges, jó és örömet adó?

Mikor az anyatejtől az iskolán át az edzésekig csak azt szajkózzák nekünk, hogy ha nem küzdesz, lemaradsz, ha nem teljesítesz, kukákat fogsz pakolni a TEGA-ban. Ha nem szenvedted meg, biztos nem érdemled meg... és ha enélkül lesz a tiéd, azt bizony loptad, édes öcsém. Mert ha az öledbe hull, na az tisztességtelen csalás.

Pedig az igazán kiemelkedő lehetőségek belénk botlanak, ránk szakadnak, szembejönnek az utcán, megjelennek, megkeresnek, leszólítanak, az ölünkbe hullanak – pont, mint ez a november első napján megjött nyári idő.

A kérdés ilyenkor csak annyi: készek vagyunk-e megragadni? Lépni, elengedni a görcsös kapaszkodást, és lelkünket szélesre tárva megélni a pillanat gyönyörét? És nem azon görcsölni, hogy "de holnap ennek böjtje lészen, mert böjt nélkül nem megyen ez…"

Az elszalasztott integetések

Istenem, mennyi nyereség, előléptetés, aranyérem, szerelem, megerősítés, elfogadás, kiváló teljesítmény, öröm, nevetés mellett haladtunk el, miközben vidám integetéssel a kezünk után kapkodott... Csak azért, mert "nem lehet nekünk csak pusztán csodálatos az élet".

Na jó, én most itt és most csövelek szembe a magyar tragédiával! Még ha mindet rám is hordja a nagy ellenszél: váltóruha van, mosógép is akad.

Így biztatok mindenkit, hogy ragadja meg a napot! Hullhat a magyarnak öröm az ölébe, nem kell minden pillanatban egy ellenség, hogy életünk egyensúlyban legyen. Lehet miénk az öröm, munka nélkül, lehet csak ajándék az élet öröme. Szenvedés híján sem lopjuk a boldogságot, hanem jogosan megéljük.

Tik-tak, gyorsan sötétedik. Érdemes sietni a nap megragadásával, mielőtt lemegy, és nem marad más, csak a szürke téli köd.