Lemázolt mesterművek: Felnőttekben élő bántalmazott gyermekek

Szakemberként odáig jutottam, hogy kénytelen vagyok megfogalmazni saját professzionális hitrendszerem: miként is tekintek a világra és a benne élő emberekre.

Hiszem, hogy:

• Minden ember már a születése pillanatában teljes, és a fejlődése semmi egyéb, mint a benne rejlő lehetőségek életre keltése és kiteljesítése.
• Bármennyit is tanulok, tapasztalok, nem jutok annak a közelébe, hogy másoknak pontosan tudjam, "mi a tuti", nekik milyennek kellene lenniük.
• A boldogság ott veszi kezdetét, mikor visszatalálunk önmagunkhoz, és élhetünk minden szégyen, félelem vagy megfelelési kényszer nélkül.
• A szabad akaratunk legnagyobb haszna, hogy szabadon választhatjuk az utat, amit belénk kódoltak.

A tó és a színes magvak

Képzeljük el, hogy születésünk pillanatában a lelkünkben ott egy tiszta vizű tó. A fenekét csodás, színes magvak borítják, várva, hogy életünk során ezeket elültessük, és felnevelve majd a gyümölcseikből éljünk mi, a szeretteink, szűkebb és tágabb környezetünk.

Szüleink, tanáraink, edzőink és a felnőttek felelőssége az, hogy megértsék: bennünk milyen magvak vannak. Megtanítsák nekünk azok szeretetét és csodálatát, segítsenek elsajátítani az ültetés és gondozás fortélyait.

Most mindenki belegondolhat, mennyire tudták az őt körülvevő felnőttek ezt megugrani.

Az el nem fogadott kincsek

Sok esetben találkozhatunk azzal, hogy a körülöttünk lévő felnőttek belenéznek a vizünk tükrébe, és önnön sikeresnek ítélt fáik magvait keresik benne. Ha nem találják, sajnálkoznak, megítélnek és minősítenek, valamint gyakran erővel saját fáik gyümölcseit próbálják belénk ültetni.

Ezzel azt éreztetik velünk, hogy ami bennünk van, az nem jó, nem értékes, sőt akár selejtes is. Az olvasóra bízom, hogy ennek hatásait gondolja tovább. Mert van ettől sokkal rosszabb is, ami történhet velünk.

A feketére festett víz

Mit tesz a bántalmazás a tavunkkal?

Többségünk látta már, mikor festéket csepegtettek a vízbe, és nézte, hogyan változik át a színe. Az erőszakot képzeljük valami erősen fekete és ragacsos festéknek, amit a vizünkbe csepegtetnek.

Ez átláthatatlanná, zavarossá és sötétté teszi a belső tavunkat. Fogalmunk sem lesz, milyen kincsek rejlenek ott a mélyben, csak a fekete, zavaros fájdalom van, mikor magunkba nézünk.

Elkezdünk kifelé élni, kompenzálni, megfelelni és másoktól függővé tenni magunkat. Miközben a feszültség nő, mert álmunkban ott a gyönyörű színes világunk... Vágyak szintjén is megjelenik, és beleőrülünk, hogy a valóságban csak a sötétség jár velünk.

A Színfogó Kendők

Mit lehet tenni? Kell egy tonna színfogó!

Képletesen értve: kell egy csomó pamut fehér kendő, ami a vízben lévő fekete festéket magába szívhatja. Hasonlóan ahhoz, ahogy az olajfoltot felitatják a víz felszínéről. A lélekből sem egyszerűbb kivenni a belekevert sötétséget.

Olyan emberek és kapcsolatok kellenek, ahol nem további festéket akarnak önteni, hanem hajlandóak figyelni ránk. Olyan visszajelzésekkel („fehér kendőkkel”) segítik bennünket, amikkel a sötétséget átveszik belőlünk, és tudnak mit kezdeni a „bemocskolt” kendővel is. Elég stabilak, hogy ne kezdjenek bennünket hibáztatni, tudjanak adni, és ne követeljenek.

Felnőttként nagy a felelősségünk, hogy magunkhoz ragadjuk-e az ecsetet, vagy meghagyjuk a gyermek kezében. A csoda ott születik, ha képesek vagyunk a magunk színeinek örvendve felfedezni gyermekünk új, színes magvait, amiket aztán közösen felnevelhetünk.