Az élet jót akar neked, és Te magadnak?

Ebből jól már ki nem jövök... Na, de ha az ember becsörtet a szedresbe, ne sírjon, ha megtépi a bőrét.

Lássuk, kihozható-e a címből egyéb, mint nagyfejű okosság! Pedig olyan jó az okosság, de még a látszata is. Nagy a kísértés, hogy furmányos gondolatokat vessek az online térbe, hogy a látszat meglegyen, mint a román pedagógusnak az ötszáz lapos doszár.

Az élet ösztönös jósága

Hiú a férfi, ha ér valamit, a hitványa meg folyton ájtatoskodik. Szóval egóval tele a padlás, a hiúság tart hozzám, mint békához a pocsolya... Mégis folyamatosan az szalad szembe velem, hogy az élet erősen jót akar nekem. Jobbat, mint én magamnak.

Furcsának tűnik a cím első fele: az életem miként akarhat bármit is?! Van neki akarata? Na, ezt azért mégse! Engedjem el azt, hogy mindent (is) kontroll alatt szeretnék tartani, vagy hogy áldozata vagyok az ellenséges körülményeknek?

Olyan kényelmes nekem is másokra haragudni, hogy tömegével jönnek szembe az autópályán. Míg a szomszéd tehene miatt gebed meg az enyém, milyen élvezet azon szurkolni, hogy azt is a kórság vigye.

Ebben a moziban valóban kevés teret kap az élet ösztönös jósága. A kérdés, hogy meddig érdemes itt maradni. Van választásunk? Olykor megeshet, hogy van.

A kontroll és az öröm fordított arányossága

A matematika tanításának hasznát nem mindig láttam át teljes egészében. Főleg, mikor olyan okosságot próbáltak megértetni velem, hogy vannak egyenes és fordított arányok.

Létezik, hogy ha valami nő, akkor ezzel arányosan valami más csökken? Mintha lenne két söröskorsóm, és ha az egyiket töltöm, a másikból magától fogy a benne levő nedű. Borzalom, ugye?

A kontroll és az öröm ilyen fordított arányban van egymással, hogy a súly essen beléjük! Ha több örömöt szeretnék, kevesebbet kell irányítanom, és minél többet irányítok, annál kevesebb az öröm… Ha úgy érzed, kevés az öröm… igen, pontosan: dögöljön meg a szomszéd tehene.

Merjünk bízni az életben?

Ettől független, hogy az életünk nem egy folyamatos sz@pásszéria. Viszont – istennek hála – sok helyzet nem áll az irányításunk alatt, így még az is megeshet, hogy jobbat kapunk, mint reméltük volna.

Meg merjük kockáztatni, hogy bízunk? Vagy maradunk továbbra is a félelem mentén, erősen kontrollálunk, töltjük az egyik korsót, miközben látjuk apadni a másikat?

Esetleg, mint egy jó buliban, földhöz csapjuk az egyiket, és örömmel kiisszuk a másikat. A korsó söröm mégiscsak magam választom!